Miskolc. What the fuck? Villanyrendőr

Márta Pankucsi

Villanyrendőr. 1949-ben létesült Miskolcon. 1955-ben került új helyre, az akkor lebontott híres Megay cukrászda helyére.

Egy rendőr a magasból irányított. Kézi vezérléssel. Igazi szimbólum. Az államszocialista rendszer lényegének megjelenítője. Az államszocializmus totalitárius rendszer volt. Hannah Arendt, a német-zsidó származású amerikai filozófus szerint a 20. században két totalitárius rendszer valósult meg: a nemzeti szocializmus és az államszocializmus. Más nevükön a fasizmus és a kommunizmus. Mindkettőnek a lényege, hogy a bennük élő, közösségeiktől megfosztott emberek felett totális uralmat gyakoroltak a kizárólagos hatalom birtokosai. Hatalmuk önkényes volt, az erőszakapparátusok (főként a rendőrség) folyamatos működtetésén alapult. Rendőrállamnak is szokás nevezni ezeket a diktatórikus rendszereket. Magyarországon sajnálatos módon mindkét rendszer uralomra jutott hosszabb-rövidebb időre. A nemzeti szocializmus rövidebb időre, az államszocializmus hosszabbra. Az államszocializmus 1948-tól 1990-ig tartott. Felülről irányítottság, kézi vezérlés, rendőruralom.
A nyolcvanas években lebontották a miskolci villanyrendőrt. A nyolcvanas évek végére sikerült leváltani az államszocialista rendszert. Megtörtént a rendszerváltás. Megszűnt az államszocializmus, a diktatúra, a totalitárius rendszer. Megszűnt a gazdaság és a társadalom felülről történő kézivezérlése. Megszűnt a rendőrállam. Eltelt 35 év.
És most Miskolcon visszaállítják a villanyrendőrt. A város vezetése jelentette be. A város főépítészétől megtudtuk azt is, hogy „korábbi mikroadományokból jött össze az anyagok költsége és most pedig szintén civil támogatás segítségével tud elkészülni az ikonikus építmény hű mása.” Természetesen minden valós funkció nélkül áll majd Miskolc közepén. Pusztán, mint jelkép. Minek is a jelképe? Mit üzen? Milyen világ iránti nosztalgia megnyilvánulása ez? Gondolkodjunk egy kicsit. Mi történne, ha egy olyan rendőrbódét, egy olyan őrtornyot akarna visszaállítani valaki, amit a nemzetiszocializmus idején használtak, mondjuk forgalomirányításra? Vajon tényleg olyan ártatlan, jópofa dolog ez az egész? Vajon ez Miskolc fejlődésének útja? Miskolc múltjából ez az időszak az, amihez szeretnénk visszatérni? Ilyennek szeretnénk a mi városunkat? Tényleg, ez legyen a mi Városunk szimbóluma? Ez kell nekünk? Kell ez nekünk? Pár éve már volt ilyen próbálkozás. Akkor sikerült megakadályozni…
Az összes reakció:

Tompa Sándor, Attila Balogh és további 38 ember

László Szunyogh

Kedves Márti!
Pontosan tudom, hogy Neked és férjednek mekkora szerepe volt a rendszerváltásban és rendkívül tisztellek is ezért. Ahogyan tisztellek a tudásodért is, s nem felejtem, milyen jókat beszélgettünk anno a különböző közéleti fórumokon. Most azonban kissé meglepődtem. Egy forgalomirányító fülke, mint a rendőrállam jelképe? Hiszen Te is pontosan tudod, hogy mit jelent a miskolciaknak a Villanyrendőr, mint hely és már mint fogalom. Sosem volt az erőszakszervezet része, eszköze, szimbóluma. Vagy ha minden, ami az átkosban született azt szimbolizálja, akkor zárjuk be az egyetemünket, amit a kommunisták hoztak át erőszakkal ide Sopronból, de az épületeit mindenképp tüntessük el, mert politikai rabok ezreinek vére és verejtéke tapad hozzá, de magunkat is akasszuk fel, hiszen mi is az átkosban fogantunk. Abban az időben szerte a világban állítottak ilyen forgalomirányító fülkéket, legutóbb Rómában fotóztam ilyet, mert az élet, a motorizáció velejárója volt, de “Villanyrendőrré” csak Miskolcon vált. Ennek állítunk emléket, nem a kommunizmusnak, hanem annak a sok-sok randinak, emléknek, s annak a ma is élő fogalomnak, azaz a mi Villanyrendőrünknek. És nem akarom lebontani a Kilátót sem, amit viszont egyértelműen a szocialista Miskolc jelképének szántak, s természetesen ugyanilyen becsben tartom a polgári és egyéb korszakok emlékeit, mint pl. a 200 éves színházat, az Avasi református templomot. Ugyanis ezek nem (csak) egy-egy ideológiához köthetőek, hanem egyetemes értékek, s bármely rezsim is volt, a mindenkori miskolciaknak az emléke.
Barátsággal: Laci
16
  • Tetszik

  • Válasz
  • Módosítva
Márta Pankucsi

László Szunyogh Kedves Laci! Köszönöm soraidat. Nem feltételezem Rólad, hogy tudatos rossz szándékkal támogatod a Villanyrendőr visszaállítását. A helyzet azonban az, hogy itt nem egy oktatási, művészeti, kulturális emlék felelevenítéséről van szó, hanem egy rendőrségi objektumról, még akkor is, ha az történetesen a forgalom irányítására szolgált. Tény, hogy az államszocializmusban az önkényuralom erőszakszervezete volt a rendőrség. A Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok mellett a rendőrség volt a legfőbb támasza az elnyomásnak, annak, hogy megfosszák az embereket a szabadságuktól, sokakat még annak a vágyától is. Úgy nyomorította meg, lehetetlenítette el a benne élő emberek életét az a rendszer, hogy sokan észre sem vették, máig sem értik, hogy mit tettek velük. Aztán véget ért. A Férjem: Furmann Imre, arra volt a legbüszkébb, hogy a rendszerváltást vérontás nélkül sikerült megvalósítani. Később sem történt számonkérés, nem volt sem jogi, sem politikai felelősségre vonás. Fogadjuk ezt el így. Ám az azért mégis megdöbbentő és felháborító, hogy 35 évvel később Miskolc múltjából éppen az önkényuralom legfőbb támaszát képező rendőrségnek állítanak emléket Miskolcon. Függetlenül a Te jóhiszeműségedtől, ez nem olyan mintha Rómában állítják helyre a rendőrbódékat, mert ott nem az volt a funkciója a rendőrségnek négy évtizeden át, mint nálunk. Az, hogy a jelenben minek állítunk emléket a múltból, az a jövőre vonatkozó üzenet is. Miskolc gazdag múltjából sok dolog érdemes az emlékezésre, a megújításra. A villanyrendőrt semmiképp nem sorolom ezek közé. Barátsággal kérlek, hogy gondold újra át: Márti