KÖVÉR SZERINT KÖTELESSÉGÜNK A FIDESZRE VOKSOLNI

Az Országgyűlés fideszes elnöke Újfehértón egy lakossági fórumon beszélt, ahol bemutatták a Fidesz-KDNP helyi polgármesterjelöltjét és az önkormányzati képviselői posztra jelölteket is.

Kövér László szerint ilyen súlyos kihívás előtt Európa és Magyarország még nem állt, soha nem volt akkora tétje az európai uniós választásnak, mint most – írta meg a 24.hu.

„Mozgósításban, meggyőzésben, a felelősség felkeltésében jobbnak kell lennünk”, mint az ellenzék – idézte a Fidesz Országos Választmányának elnökét az MTI. Kövér László szerint  2010-ben komoly fordulat történt Magyarországon, a romeltakarítás és a stabilizáció után olyan tíz év következett, amikor a gazdasági helyzet évről évre javult, az emberek jobb anyagi helyzetbe kerültek, nőtt a nyugdíjak értéke és a családos keresők jövedelme.

A portál az MTI nyomán tett beszámolója alapján a házelnök hosszan méltatta az Orbán-kormány intézkedéseit, kiemelve a világszerte elismert családpolitikát, a nemzetpolitikában bekövetkezett változásokat és a keleti nyitás politikáját.

Szerinte sokaknak nem tetszik, hogy önálló hangon merték megfogalmazni érdekeiket, ahogy az sem, hogy „képesek, hajlandók és mernek a béke mellett érvelni, az igazság oldalán állni”. A június 9-i választás arról is szól, hogy „a világ nagyobbik része hatással tud-e lenni Európa háborúpárti részére”, amely minden eszközt megragad.

Kövér László szerint az a kérdés, hagyjuk-e hogy mások kockára tegyék eredményeinket azzal, hogy belerángatnak minket a háborúba, vagy történelmi elődeinkhez – Hunyadi Jánostól az 1956-os hősökig – méltóak tudunk maradni, és a megfelelő helyre húzzuk az ikszet.

 
kövér ladiszla – miss parlament világbéke 2024

7 Responses

  1. Tisza István gyilkosainak szellemi utódai nem fognak a fideszre szavazni.
    Inkább kérnek egy radioaktív felhőt az Orbán kormány bukásához.

    Felesleges megjátszani magukat, a mi is békepáriak vagyunk süketeléssel.

    1
    5
    1. A zsidók gyilkosainak utódai pedig megpróbálják elhitetni mindenkivel , hogy csak ők a békepártiak és mindenki más háborút akar. A szomorú az, hogy ezt harsogva hirdetik Goebbelsi propaganda- módra!

    2. Az a röhej, hogy Tisza István gyilkosainak szellemi utódai, érdekes de egyáltalán nem meglepő módon, pont a Kövér féle meg Orbán féle és más fideszes famíliák, komcsi rendszerbeli funkcionárius haszonélvező ősei !!!
      😀

      7
      0
  2. „KÖVÉR SZERINT KÖTELESSÉGÜNK A FIDESZRE VOKSOLNI”
    Érdekes szavak ezek egy bolsi ősökkel és komcsi múlttal rendelkező ember szájából.
    Ahogy elnézem a jobboldali konzervatív narancsosok inkább hasonlítanak egy neokommunista pártra, hiszen baráti kapcsolatokat ápolnak a kínai kommunista párttal és egy ex KGB-s lénnyel is. Azt várom, hogy mikor veszik fel a kapcsolatot az észak-koreai komcsikkal. Lehet még tőlük tanulni népnyúzást!
    Rákosi és Kádár idején is csak mi akartunk békét a nyugattal szemben, miközben ezerrel fegyverkeztünk.

  3. Ez a nemzetáruló patkány n akarja megmondani a tisztességes magyar embereknek, hogy mi a köteleségünk. A kötelességünk az, hogy elzavarjuk a picsába a nemzetromboló narancsmaffiát te fasz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Népszerű