Egy tanár Borsodból, akit VALÓJÁBAN A MEGAFON KÉPZETT KI

Több mint 30 politikai véleményoldalt azonosítottunk, amelyek hivatalosan nem kötődnek a kormánypárti influenszerképzőhöz, üzemeltetőiket viszont megtaláltuk a Megafon-képzések csoportképein.

„Egy tanár, aki ki meri mondani a véleményét”

– ezzel a címmel jelent meg tavaly nyáron, a tanár-és diáktüntetések idején egy videó a Pesti TV-n, Jeszenszky Zsolt műsorában. A műsor vendége egy „borsodi tanárember”, Szedlák Imre volt, aki arról beszélt: a saját tanári tapasztalatai nagyon eltérnek attól, amit a tüntetések szervezői közvetítenek az oktatás helyzetéről. Jeszenszky erre meg is jegyezte, hogy „arról egyáltalán szó sincs, hogy a magyar pedagógustársadalom egyként ott áll a PDSZ és a baloldali pártok mögött”

A műsorban megszólaló tanár azt is elmondta, hogy a politikát az iskolába nem szokta bevinni. Politikai nézeteit a „Jobbulást” elnevezésű Facebook-oldalán fejti ki, ahol a „nulláról” építette fel a mára 16 ezres követőtáborát.

A 20 perces műsorban azonban egyszer sem hangzott el, hogy a borsodi tanár Facebook-oldalát a Megafon központ mentori programjában fejlesztik”.

Szedlák többször is részt vett a Megafon képzésén. Pár nappal az oldala indulása előtt, 2022. feburár 11-én szerepelt a tréning egyik csoportképén, majd 2023 júliusában is visszatért a központba – épp a Pesti TV-s szereplése előtti héten.


A nem túl sokat mondó nevű Jobbulást oldal havi átlag 70 bejegyzést tesz közzé a Meta analitikai eszköze, a Crowdtangle statisztikája alapján. Kép forrása: Facebook

Szedlák Imre csak egy példa azokra a tartalomkészítőkre, akik a saját véleményüket megosztó, autentikus szereplőkként tűnnek fel az interneten, valójában azonban a kormánypárti influenszerképőhöz kötődnek.https://www.lakmusz.hu/hetkoznapi-facebookozoknak-tunnek-valojaban-a-megafon-kepezte-ki-oket/?lang=en