Mindjárt kezdődik. Dr. Barkai és Tóth-Szántai is visszamondta a vitát

Ezúton hívjuk meg Önöket a Mi Hazánk sajtótájékoztatójára, amelynek témája:
Dr. Barkai és Tóth-Szántai is visszamondta a vitát
Tartja: Pakusza Zoltán, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, képviselő- és polgármesterjelölt

Időpont: május 22. (szerda) 10:45

Helyszín: Miskolc, Lovagi Tornák Tere előtti téren

Fotó. Archív

18 Responses

  1. Eltekinteve attól, hogy pakusza hazaáruló bohóc, miért is nem vagyok meglepve, hogy a két keresztapa nem akar, nem mer vitázni?

  2. Nincs itt semmi vita. A cuclib visszafizeti a 2010-es 36 milliárdot kamataival együtt, bocsánatot kérnek és maradhatnak a büszke városállamban. Természetesen
    visszakapják az elvonásokat és azok kamatjait is. ???? Legalább lesz valami
    összeg amivel a Tóth-Szántai meg tud indulni.

    ” a miskolci önkormányzat mintegy 36 milliárd forintnyi adósságának előbb hetven százalékát vállalta át az állam, ez 25 milliárd 661 millió forintot tett ki. „Ez lélegzethez juttatta a várost” – jegyezte meg.

    Hozzátette: jelenleg 10,7 milliárd forint az az összeg, amely terheli az önkormányzatot, ezt vállalja át most a kormány, nem kell évente tőketörlesztésre és kamatokra 4,1 milliárd forintot fordítani.

    Az önkormányzati cégek adósságállományát az intézkedés nem érinti, erről tovább tárgyalnak – tette hozzá.”

    1. 2013 Keriza :” MIskolc MINDEN adósságát átvállalja a kormány”
      Hazudott a Maestro?

      4
      1
  3. Nagyon helyes, egy igazi politikus államférfi nem vitázik, csak kijelent és nyilatkozik, lásd a kucut, ezt csinálja 15 éve és működik.
    Nem kell a birkákat felesleges stresszhelyzetbe vinni, attól csak romlik az állomány.

    4
    1
    1. Tudjuk, jégcsákány elvtárs.

      Gyurcsány Ferenc: „Elnök úr, kérnék öntől valami szívességet, most, itt. Ezt a nagyon buta és igaztalan kampányt, hogy valaki gyógyszer felírási-díjat akar bevezetni, legyen olyan kedves, vonja vissza. Ön úriember, ilyet senki nem mondott, erre most kampányt építenek. Nem akarhat igaztalan módon nyerni. Nem igaz vádakkal választást nyerni az nem igaz országhoz vezet. Önnek van befolyása, akkor most én mondom önnek, tudja mit, vonja vissza ezt a kampányt, mert ha nem teszi, akkor maga is az igaztalanság vádjába süllyed”.

      1
      1
      1. Ez az az eset amikor gyurcsány kifújta viktorka orrát? Azóta se mert kiállni egy vitára sem a csúti harcos..:)

        4
        2
        1. Minek?

          „Le kell verni a jobboldalt. Az én feladatom az, hogy ennek a politikai versengésnek irányt adjak, feladatokat szabjak, és azokat számon is kérjem, s ezt meg is teszem hezitálás nélkül.”
          (Népszabadság, 2004. február 9.)”

          Változott valami?

  4. Neked hülyének?

    Mi az a „minden”?

    Szerintem még Böczögő Jóskát sem fizette ki doktor Kriza Ákos.

    „Böczögő József, aki a városban több más éttermet, kávéházat is vezetett, Tapolcán a híres Anna szállót, 1938-ban csődbe ment, a város cserbenhagyta, és elment a városból. Utána a Janits testvérek vették át a szállodát, és egészen az államosításig ők vezették. Az államosításkor Kossuth szálloda lett a neve, amit 1953-ban Avas szállodára változtattak.

    A szálloda földszinti térkialakítását 1955–1956-ban megváltoztatták, volt ott bisztró, éjszakai mulató (a „Piros”), grillétterem, a Fehér terem egyszerű éttermi és kávéházi feladatot kapott, az ún. „fapados”-ban még közétkeztetést is végeztek.”

    1. Miért nem érdeklődted meg a szekustól hogy ő mit ért a „minden” alatt?Ehelyett lapultatok mint szar a fűben…:):):)

      2
      1
      1. Várom a mádi borász emlékiratait a Városunk Richard Sorge-jéról. Igaz, hogy egy bánya pályázatot sem volt képes megírni, de hátha.

  5. „a város cserbenhagyta,
    a város cserbenhagyta,
    a város cserbenhagyta,”

    egyetlen dolog, ami működik Miskolcon

    az ezer köztéri WC-k városában

  6. Hol pisiljen a szociáldemokrata, európai ,magyar uniós támogatással Miskolcon?
    A tanulmány alapjait lerakták 2019 és 2024 között.
    Hozzáférhető a TTTT-ben
    ( Tulipán Tömb Think Tank)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű