Az egyházi 1%- esetében megadni a közösség nevét és technikai számát, a civil 1% esetén pedig a szervezet nevét és adószámát

Önnek semmi más dolga nincs, mint az egyházi 1%- esetében megadni a közösség nevét és technikai számát, a civil 1% esetén pedig a szervezet nevét és adószámát.

Egyházi 1%

Személyi jövedelemadójának 1%-át valamilyen technikai számmal rendelkező vallási közösségnek felajánlhatja. A támogatásra jogosult szervezetek listáját az alábbi linken érik el:

Amennyiben nem kívánja egyik vallási közösséget sem támogatni, akkor az 1823-as technikai számmal ellátott Nemzeti Tehetség Programot is választhatja, idén ez a kiemelt költségvetési előirányzat.

Civil szervezetek 1%

Nagyon sok jó civil kezdeményezés van, akik megérdemlik a támogatást, melyek egymással is versengenek fontos célokért. Nem célunk igazságot tenni, kinek-kinek melyik téma a fontos, lehet szó a gyerek iskoláztatásáról, a helyi mentősök alapítványának támogatásáról, vagy bármi másról.

Amennyiben valamelyik megyei szervezetet támogatná, összeszedtünk néhányat, akiket érdemesnek tartunk a segítségre, a teljesség igénye nélkül.

Az alábbi oldalon sok civil szervezetet gyűjtöttek össze Borsod-Abaúj-Zemplén települései szerint listázva.

Állatvédelem

Babák Menedék Állatmentő Alapítvány / Újcsanálos 

Adószám: 19312842-1-05

Herman Ottó Magyar Országos Állat- és Természetvédő Egyesület Ózd-Kiskapudi Menhelye / Ózd

Adószám: 19816016-1-43

Tehetséggondozás

Járdánháza Általános Iskoláért Alapítvány a helyi iskolában tanuló gyerekek fejlődésért dolgozik.

Adószám: 18415052-1-05

Putnok Ifjúságáért Alapítvány helyi fiataloknak igyekszik segíteni.

Adószám: 18411807-1-05

Idősgondozás

Az Arany Alkony Közhasznú Alapítvány Encsen működtet 150 férőhelyes, demens idősek ápolását, gondozását nyújtó szociális otthont.

Adószám: 18443064-1-05

Kultúra

Cigándi Óvodásokért Alapítvány a 80-as évek óta foglalkozik a néphagyományok megőrzésével.

Adószám: 18444498-1-05

Füzéri Várvédő Egyesület 2003 óta dolgozik a vár turisztikai hasznosításán.

Adószám: 18444326-1-05

Szociális szféra

A Kazincbarcikai Hajléktalanokért Egyesület az otthon nélküli polgártársainknak igyekszik segíteni.

Adószám: 18445145-1-05

Egyéb

Neptun Búvár Klub és Mentőcsapat egy 1968 óta működő sportegyesület Miskolcon, mely az 1970-es nagy tiszai árvíz óta önkéntes mentési tevékenységet is végez, 20 éve mentőcsoportot működtet.

Adószám: 19066149-1-05

Az Avasi Arborétumért Alapítvány természetvédelemmel foglalkozik, céljuk a helyi arborétum fejlesztése és fiatalok környezeti nevelése.

Adószám: 18404492-1-05