Skip to content

Miskolc. Szunyogh főépítész szerint az idő utolérte a torzót

Miskolc. Szunyogh főépítész szerint az idő utolérte a torzót

A város főépítésze  elárulta: bátorították Bencét, hogy foglalkozzon a témával. A „vidám és fiatalos szemléletű” koncepció Szunyogh László megítélése szerint minden további nélkül átmenne náluk, ha már az engedélyeztetésen volna a sor. Tőle tudtuk meg: a tartófal nélküli, pillérvázas szerkezet rendkívül nagy szabadságot nyújtana a belső tér ki- és majdani átalakításában.

De a Hejő-patak közelsége és az így itt-ott esetlegesen ingoványossá váló talaj sem jelenthetne problémát, miután a kultikus architektúrát kimagaslóan stabil lábakra állította tervezője. A későbbiekben így aztán a teraszok igény szerinti belakásával még növelhető is volna a terhelés. Számos mediterrán és egyre több hazai példát találunk arra – mutatott rá a szakember –, amikor az erkélyeket idővel beüvegezik a lakók.

Szunyogh László azt vallja: a használaton kívüli épületeket vagy épülettorzókat nem csupán a hasznosíthatóság szempontjából volna kívánatos minél hamarabb élettel feltölteni – a racionális célokon túl ugyanis nem hagyható figyelmen kívül szerinte mindazok közérzetünkre gyakorolt káros hatása sem. A mindvégig magánkézben lévő vázszerkezetet – ecsetelte a főépítész – éppen emiatt már az önkormányzat is számos alkalommal ajánlotta a befektetők figyelmébe.

Hely volt, ideje is lett

Habár számos helyi írás igyekezett már feltárni az építkezés félbemaradásának és a terület elhanyagolódásának történetét, a biztos talapzat dacára azonban számos kétely lengi körül a területet. Amint azt Szunyogh László felidézte, fiatal építészként ő maga is feltette magának a kérdést: mégis mit akartak kezdeni ezzel 1993-ban? Akkor, amikor se plázák, se bevásárlóközpontok nem voltak még idehaza, és jel sem utalt arra, hogy a Futó utca ennyire frekventálttá válik majd.

Az idő előrehaladtával azonban egyre inkább igazolódni látszik – fogalmazta meg lapunknak a főépítész –, hogy az építményt igencsak ideális helyre tervezték. A város zajától kívül eső övezetet az ezredforduló után fölpörgő autóforgalom kapcsolta be a település vérkeringésébe. Napjainkban pedig már az Avas lábánál fekvő diszkontok és áruházak is rámutatnak: az egyetemisták és a tapolcaiak szükségletei nyomán fokozódó kereskedelmi és szolgáltatói hangsúlyt nyer a környék.

A Futó utca olyan funkcióváltáson esett és esik át a főépítész meglátása alapján, ami egyértelmű utat jelöl ki a tárgyalt zöldterületnek. Hovatovább, hosszú távon – állapította meg Szunyogh László – a kohászat helyén majdan megvalósuló barnamezős újraiparosítás is elkerülhetetlenné teszi, hogy az utcát négysávosítsák. Az eddig ilyen-olyan okokból továbbálló befektetőkből tehát egyszer csak akad valaki, aki meglátja a fantáziát a vázban.

Korábban írtuk

Miskolc. Kollektív házat alakítana ki a Futó utcai 30 éves váz szerkezetéből

Miskolc. Kollektív házat alakítana ki a Futó utcai 30 éves váz szerkezetéből

Elhagyatott váz belakása – Bodnár Gergely Bence diplomaterve

ÉPÜLETTERVEK/HALLGATÓI TERV

Elhagyatott váz belakása – Bodnár Gergely Bence diplomaterve

Bodnár Gergely Bence diplomatervében egy évtizedek óta elhagyatottan álló vasbeton váz „belakásával” foglalkozott. Helyszínválasztása során helyi kötődésén túl a fenntarthatóság és a mások munkájai iránti tisztelet vezérelte. Funkciója meghatározásakor az Egyetemváros közelsége motiválta: így jött létre a miskolci Kollektívház tanulságaiból okuló, fiatalokat célzó lakóépület.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



4 Comments

  1. Névtelen
    2024.04.21. 10:07

    Csomagol már? Megy a spanja, pali után?

    • Névtelen
      2024.04.21. 11:41

      Azt sem tudja a csávó, melyik bolygón van, fogalma sincs arról, hogy Pali bácsi búcsúzik.

  2. Névtelen
    2024.04.21. 13:54

    Miskolcnak a legtöbb kárt okozó főépítésze.
    Veressel jött, Veressel megy.

    2
    1
  3. Névtelen
    2024.04.21. 15:06

    Na azért károkozásban rostás sámán überelhetetlen

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük