Miskolc. A Jobbik-Konzervatívok EP-listavezetője országjárásának második állomásán

A Jobbik-Konzervatívok EP-listavezetője országjárásának második állomásán beszélt arról, milyen tervekkel indul el Brüsszelbe, amennyiben júniusban a magyar választók bizalmat szavaznak neki.

11 Responses

  1. Péter bácsi már minden volt, és még akar lenni. Ó, istenem. Nem kéne. Pihenjen. Ő tudja a legjobban, hogy a pénzeket a kormányok kapják, a városok azokat a pénzeket kaphatják, amit a kormányok kapnak és adhatnak tovább az önkormányzatoknak. Ezen az EU alapszerződés módosítása nélkül nem lehet változtatni, amihez teljes egyetértés kell, vagyis, ha a magyar kormány nem akarja, akkor nem. Úgyhogy Péter bácsi kampánya lufi. Pihenjen.

    1. „Jakab Péterék Rónát akarták, aki el is fogadta a felkérést. Ismert, a Fidesz államfőjelöltje Novák Katalin volt családügyi miniszter.

      Róna Péter 1956-ban emigrált az Egyesült Államokba, ahol a kormányzati, majd a bankszektorban is dolgozott. A rendszerváltás után hazatért, az Első Magyar Alap vezetője lett, majd megalapította a NABI Észak-Amerikai Járműipari Rt.-t. A 2000-es években az ELTE nemzetközi jogi tanszékén lett óraadó tanár, 2008-ban pedig kormányzati tanácsadó volt az IMF-fel és az EU-val folytatott hiteltárgyalások alatt. 2010-ben a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának tagja lett, de az LMP alapítványának, az Ökopolisz kuratóriumának társelnöke is volt.

      Emlékezetes, a Gyurcsány-kormány extanácsadója több ízben bírálta a jelenlegi kormányt, sőt már 2011-ben azt jövendölte, hogy szerinte Orbán Viktornak egy éven belül mennie kell, mert az Európai Unió majd hazánk vezetését is a saját embereire bízza. Abszurd dolgokat hangoztatott a migránsválság kapcsán is…..„Egyébként, ha valaki üzletembereket megkérdez Budapesten, akiknek volt kapcsolata Rónával, sok jót nem hall róla. Véleményem szerint egy teljesen erkölcstelen figura” – tette hozzá Simor. Megjegyezte azt is, hogy ő már egy ideje sem nem háborodik fel és nem lepődik meg semmin, de Göncz Árpád századik születésnapját követően ez a hír sokkolta. „El sem tudom képzelni, mit jelent ez a hír az ellenzéki összefogás egészére nézve” – zárta sorait Simor.

      Hozzászólásban reagálva Békesi László korábbi pénzügyminiszter is egyetértett, kijelentve, hogy: Róna egy ellentmondásos, gátlástalanul törtető figura.”

      1
      2
  2. Toca = nyugdíjasok
    DK = nyugdíjasok
    Jakab Petya = nyugdíjasok

    Qrbán csendben figyeli ahogy az utolsó fiatal is elmegy és lakapcsolja a villanyt.
    Úgy néz ki Barkai behúzza, mert a nyugdíjasok javarészt őt támogatják 🙂

    3
    5
    1. Ne fáradj! Van elég kormányzati tapasztalatokkal rendelkező fiatal államtitkár, államtitkár helyettes , főosztály vezető, stb a fidesz-kdnp-ben.

      Bármely volt KGST-ország rabszolgának nyitva a határ. Az EUstat előírása szerint minden külföldön dolgozó magyar a magyar munkanélküliséget csökkenti. Ott lohol a fiatal, ahol csak akar.

      1
      3
  3. Osváth mokrai és simon katonája, most meg kovács oldalán? Egyszer bal, egyszer jobb? Pedig egy pohár vízben megfolytanák egymást. Azt vesszük észre kell a pozíció továbbra is.

  4. Mi az, hogy Jobbik-konzervatívok?
    Talán Jobbik-opportunisták a helyes megjelölés

  5. Attól függ ki hogyan látja a helyzetet. Mi akivel eddig találkoztunk mindenki azt mondta – – – – > váltás kell. Szóval…

  6. Szép nagy bajuszú ostoba biodíszlet az első sorban…csak nem kiszáradt már a nyelved Zolikám a szoci seggek nyalása után?

  7. Egyes információk szerint kiskirályt játszik a vg élén. De meddig? Úgy tudjuk dönt, borít, tapos.

Hozzászólás a(z) Ide oda bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű