Lillafüredi. Kisvasút, nagy trehányság. Azt igazi felelősök megúszták

Ítéletet hozott a bíróság az elszabadult lillafüredi kisvasút ügyében
A Miskolci Járásbíróság ítéletet hirdetett annak a három vádlottnak az
ügyében, akiket a lillafüredi kisvasút „elszabadulása” és villamosnak ütközése
miatt a módosított vád szerint közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból
elkövetett vétséggel vádolt meg az ügyészség.
Az ítéletben megállapított tényállás szerint 2018. június 11. napján a hajnali
órákban a Majláth telephely fővágányán egymáshoz kapcsolva hátrahagyott
és leállított, egyenként 10 tonna súlyú vasúti kocsik légfék rendszeréből a
levegő elszökött, amelynek következtében azok a Dorottya utca irányába
enyhén lejtős pályaszakaszon megfutamodtak.
A vasúti kocsik a vágányzáró sorompó használatának hiányában áttörték a
telephely Dorottya utca felőli, zárt állapotú kapuját, ezáltal a nyílt vasúti
pályára jutottak. Ezt követően a végállomásig tartó, mintegy 2 km-es
útszakaszon 20-40 km/h sebességre gyorsultak fel, majd – kitörve az
ütközőbakot – nekiütköztek a villamosmegállóból éppen induló és az Árpád út
irányába szabályosan továbbhaladni szándékozó villamos középső részének.
Az ütközés során személyi sérülés nem történt.
A bíróság a szakértői vélemény alapján azt állapította meg, hogy nem volt
konkrétan leszabályozva a kisvasutat üzemeltető vállalatnál az egyes
dolgozók pontos feladatköre, a munkavállalók szokásjog alapján végezték
feladataikat, ezért a vádlottak büntetőjogi felelőssége nem volt
megállapítható a baleset bekövetkeztében.
Erre figyelemmel a vonatvezetőt és a forgalmi szolgálattevőt bizonyítottság
hiányában, míg a tartalékos mozdonyvezetőt bűncselekmény hiányában – az
ellenük közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett veszélyeztetés
vétsége miatt emelt vád alól – felmentette.
Az ítélet nem jogerős.

4 Responses

  1. A lillafüredi kastélyszállóban Falusi Mariann szokott énekelni. A kisvonaton onnan el lehet menni a Pisztrángosra állítólag.

    1. Ehhez kerizának történetesen semmi köze. A kisvasút az erdészeté. A kisvasút főnökei a hunyók, ha tényleg nem volt megfelelő szabályozás. Ez foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés.

  2. Lófaszt mama!
    Ha lejtőn állok meg kerekes járművel, és nincs stabil működésű mechanikus fék (, vagy, ha van akkor is)
    KI KELL ÉKELNI A KEREKET !44!!
    Oszt jónapot.
    .
    Melyik főnöknek kellett volna odabaszarintania az éket?
    Krizának szólt valaki, hogy hozza az éket?
    .
    Szvsz annak a vasutasnak kellett volna kiékelnie, aki utoljára otthagyta.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű