Kampány van vaze. Eddig az irodában ültek a Veres Huszárok? Bazin felvette a maffiózó szemüvegét

Miskolc: két újabb városrészben járőröznek hétfőtől

 

– Először az Avason indítottuk ezt a szolgálatot, majd a Selyemréten, a Győri kapuban, Szirmán, Martinkertvárosban, Komlóstetőn és a Vasgyárban is találkozhattak a járőreinkkel a miskolciak – tudatta a hétfői bejáráson Szabó Ferenc, a Miskolci Önkormányzati Rendészet igazgatója, akinek szavait a Minap idézte. Hétfőtől Bulgárföldön és Perecesen, valamint Hejőcsabán és Görömbölyön is rendszeressé válik a közterületfelügyelet.

– Minden városrész esetében egy adott páros lát el feladatot, akik csak a hozzájuk tartozó területeken járőröznek majd: hetente negyven órában, hétvégén is, és ha szükséges, ünnepnapokon. Napszakok tekintetében szintén változó a szolgálatteljesítés ideje, lesz, amikor délelőtt kezdenek a kollégák, máskor pedig délután – így ki tudjuk tapasztalni, melyik időszakban mutatkozik leginkább szükség a munkájukra, és ehhez alkalmazkodunk majd a jövőben. Mindez persze egy plusz szolgáltatás, aki jelenteni való eseményt észlel, továbbra is hívja az ingyenes zöld számunkat:
06-80-46-00-46 | ingyenesen hívható zöld szám (0-24-óráig).

Szabó Ferenc elmondta, az olyan városrészekben, amelyekben már elindították a járőrözést, kedvezőek a lakossági visszajelzések.

– Mindegyik kollégánk a fiatalabb generáció tagjai, ezt a lendületet viszik magukkal a közterületekre is – ezt értékelik az emberek. A járőrök közterület felügyelői jogokkal vannak felruházva. A feladatuk kimondottan a közrend fenntartása és a rendezett lakókörnyezet biztosítása, de a jelenlétükkel a lakosság biztonságérzetét is erősítik, valamint tényleges tényleges szerepük lesz a bűnmegelőzés terén is.

A perecesi bejáráson részt vett Bazin Levente, a körzet önkormányzati képviselője is.

– A rendészet folyamatos jelenléte egyfelől az emberek szubjektív biztonságérzetét javítja, másfelől a járőrpárosok azáltal, hogy csak egy adott körzetben teljesítenek szolgálatot, sokkal jobban átlátják a lakosok problémáit is – hangsúlyozta a képviselő.