Megvan a hat párti támogatás. Már Szopkó Tibi (Momentum) és AZ ÁRVÁN MARADT jOBBIKOSOK IS támogatják Barkai jelölését.
Meg természetesen az MSZP is. ( De, még nem kértek belépési nyilatkozatot a DK-ba…)
Viszont az önkormányzati képviselőjelöltek esetében a Momentum ( Szopkó) és Jobbik kevesli a nekik szánt helyeket.
Tehát elő állhat az a helyzet, hogy külön indítanak önkormányzati képviselőket, ami persze totális hülyeség, csak a Fidesznek (Toca) jó.
Varga Andrea tovább durcáskodik.
Barkai kér egy kávét, Toca már csattanásig rágta a körmét.
A két Varga Laci üveges szemekkel néz, a debil gitáros csomagol.
Lehet cifrázni .Baűx diktafonjával bejelentkezik Magyar Péternél polgármesternek.😁😂🤣
Ez vicces. Pont a legelfogadhatatlanabb, a legnagyobb sz.rkavaró jelölt mögé kell felsorakozniuk.
Inkább tragikus. Azt remélik, vele többet lophatnak és kavarhatnak mint Palival. Pedig Pali alatt is nagyban ment a biznisz. A fidesznyikeknek csak csurgott a nyáluk
Andrea végigsétálhatna a belvároson, majd hosszasan nézegethetné magát a tükörben.
a másik Andreával karonfogva.
Valószínűleg sokan megölelnék és biztosítanák a támogatásukról. Mint általában. Merthogy végig szokott sétálni.
Megmondtuk előre:
https://www.youtube.com/watch?v=VQxMHg1sp-4
Mi ez? Valami MKV reklám?
Teljesen világos, hiszen a programjuk már régen kész van az újabb 5 évre.
„A SZOCIK POLITIKÁJA:
1./ Ígérj meg mindent
2./ Vegyélj fel hitelt , aminek nagy részéből te dúskálhatsz.
3./ Miután elkergettek, kritizáld azt, aki utánad takarít, fizet
és ugorj a 1-es pontra.”
„A BASIC programozási nyelv is, mint sok minden más a világon,magyar találmány, egy magyar ember találta ki társával, név szerint Kemény János.”
Egész konkrétan nem egyedül,hanem egy amerikaival közösen, egész konkrétan nem Mo-on hanem Amerikában találták fel, ahol 14 éves kora óta élt ahová a deportálás elől menekült.A többi stimmel…
a Sulyok papa pályázott is a bútorokra
Na, és!-mondta Horn Gyula.
Medgyessy is belülről bontotta le a cuculizmust.
Sulyok papa belülről bontotta le a hitlerizmust.
A három nagy átmentő.
Sőt!
„Életében csak egyszer látogatott vissza Magyarországra: egy rövid időre 1964-ben. „DE! Nem tetszett neki Róth Manó elvtárs után Kádár apátok.
„A ma közkedvelt elektronikus levelezés (e-mail) úttörője volt. Felesége egy 200 km távolságban levő főiskolán dolgozott. A két főiskola központi gépének összekapcsolásával létrejött az első „internet” amelyen keresztül levelezhettek.”
Akkor a távszerelmet is kitalálta.
Nélküle Magyar Péter, Bazin Levente okostelefonja sem létezne.
Lehet hogy találkozott Orbán Győző párttitkár elvtárssal aztán a hányinger visszakergette Amerikába…
Az ki van csukva. Győzőnek pártfegyelmit adtatok, majd kiűztétek trópusi betegséget kapni. Most meg aljas módon eladjátok ex- impexes-nek.
Varga Andrea jól teszi, ha durcáskodik. A moslék pártjai az elmúlt öt évben teljesen lenullázták Miskolcot, csak loptak és Dubajoztak Palival az élen. Most nyilván összezárnak az új keresztapa mögött, hogy továbbra is ömöljön nekik a város pénze. Na ezért nem kell Barkai és ezért kell Varga
Varga?
mi lesz a férjével? Emlékszel még az újságban Verest felmagasztaló mondataira ?
Andrea Klára megnyerte már magának a JOBBIK-OPPORTUNISTÁK pártját?
eggyel több megalkuvás ide vagy oda, mit számít már
Barkai minden szempontból alkalmatlan polgármesternek.
És főleg emberi szempontból alkalmatlan.
Miskolc évtizedek óta képtelen a város érdekeit szemelőtt tartó tisztességes embert találni polgármsternek.
EZ MEG IS LÁTSZIK A VÁROSON!
Csak összeáll a moslék és Miskolc tovább fog bűzleni tőlük…
Nem volt elég még a város züllesztése és a harácsolás?
Nekik nem.😡
Az új frakciójuk jelmondatai:
” Mi érted harácsolunk és nem ellened!”
” Ha nektek kalács, nekünk harács!”
” Velünk volt a negyed Város, miénk lesz az ősi Várrom!”
( 35 ezer szavazó x 4 = 140 ezer)
” Gyermeteg városnak, gyermekorvost!”
” Legyen Bartha a pártközi koordinátor!”
több mint 140 millió forintot költött hirdetésekre a Facebookon a Megafon az elmúlt harminc napban
És?
A Diákhitel Központ Zrt.-t is reklámoztuk
az ellenzéki sajtó Central Media Zrt-nek, 6 milliós az olvasótábora.
Évente 2000 milliós vagyonnal gazdálkodott a Jobbik, a Vona-Jakab váltás idején.
Majd kértek plusz pénzt Kim Lane Scheppele-től.
„Az Európai Parlament a leginkább sokszínű és a legdemokratikusabb testület Európában. Egy napon, amikor megírják az európai alkotmány történetét, a Tavares-jelentés és lelkes elfogadása az Európai Parlamentben Európa legjobb teljesítményeinek jelképe lesz.”
Kim Lane Scheppele
„A Facebook nyilvántartása szerint a borsod24 jelentős összeget (milliókat?) költött Facebook hirdetésre az utóbbi időben is. (A Facebook hirdetés nem számít bele a kampányköltésekbe.) Kasserolták Veres Pált és több, full esélytelen jelöltet, Rokkert, a Tállai ellen induló Sermert és a többieket. Igaz, költöttek a nagyon esélyes Varga Lacira és Szilágyi Jóllakott Óvodás Szabolcsra. Korábban próbálkozhattak önkormányzat közeli cégektől pénzt szerezni. Ennek egyetlen, a lap felületén megjelenő, közel 1 millió forintos hirdetéssorozat volt az eredménye. (MIREHU) (A cég azután lett nevezetes, hogy takarékosságból elkezdték csökkenteni az ingyenes szemeteszsákok kiadását.) Aztán szagot kaphatott az önkormányzat, hogy ez nagyon gáz, így többé nem volt ilyen hirdetés. Korábban Veres Pál kijelentette, hogy fogalma sincs, hogy kik csinálják a lapot.
Oszd meg és uralkodj magadon >>”
pakusza indul már végre?
indulhat a kurva anyjába. talán már a korlátozott képességeivel is belátta, hogy felesleges indulnia, szarok közt is legszarabbként
Ki az a pakusza? Valami hajléktalan Lyukóból?
Ez csak annyit jelent, hogy Barkai a városon élősködő bukott politikusok szálláscsinálója
TELITALÁLAT
Szep felhozatal. 3 banatfeju dilettans a szomorodott feju komcsi no mellett.
Mi van orbán viktória? Kisebbrendűségi komplexusod van a nőkkel szemben? Hát igen, a 3 bánatfejű dilettáns mellett Varga Andrea az egyetlen komolyan vehető választás. Hogy nő? Próbáld meg ezt elviselni, macsóka csóka.
Hogy a globalizmusban a Hü..Pi..-k után a HLP-at is fizessem?
HLP, vagyis Hatpárti LokálParazita.
Mesélj már valamit Varga elvtárnő várható munkatársairól.
Elvtársnő neked a kurva anyád, aki Kádár farkával a szájában aludt el
Én itt egy mszp logót látok.
NINCS KEGYELEM…
https://www.youtube.com/watch?v=G4BppGx_wKQ&t=17s
Pusztai megint nagyot álmodott…
” A Jobbik-Konzervatívok és a Momentum eddig egyik polgármesterjelölt támogatásáról sem döntött. Minden ezzel ellentétes állítás, híresztelés hamis.
❗ A Legélhetőbb Miskolc programjának támogatása mellett bármilyen megegyezés feltétele részünkről az is, hogy nem működünk együtt olyanokkal, akik a jelen ciklusban Veres Pál polgármester és a városvezetés bukásáért dolgoztak Miskolc fejlődése helyett.”
Vette az adást Lényin ifjú távírásza.
„Eb ura fakó, Ballik&Momentán non coronat” –
pragmatica sanctió, Varga Andrea Klára pedagőgös- leányörökös megkoronázása.
A pragmatica sanctio (latin: „gyakorlati rendezés”) valamely nagy fontosságú miskolcikumnak végleges, a messze jövőre kiható elintézése, amely azután mintegy megváltoztathatatlan, tulajdonképpen „ Bőszme királyi rendelet”.
Hát ne haragudj, nem követheti pusztai, hogy ez a két alkxsta csürhe éppen hova nyal
Éljen az új elit, a III/3. Ügyosztály 🙂 Moslék kolalíció moslék árulkói 🙂 csak így tovább, a győzelem napja közeleg, éljen a Nagy Vezír- ORBÁN VIKTOR -NARANCSBA Borul Nagy-Miskolc :-))))))))))))))))))))))))))))))))))))