Több forrás bizonyítja, hogy Sulyok apja nemzetiszocialista pártvezető volt, a Parlamentben mégis azt figyelmeztetik, aki erről beszél

 

Szégyellje magát és kérjen a köztársasági elnök úrtól bocsánatot, amiért olyat állít, amit nem tud bizonyítani – figyelmeztette az Országgyűlés hétfői ülését levezető Latorcai János Arató Gergelyt. A DK-s képviselő Sulyok Tamás apjának szélsőjobboldali múltjára utalva azzal zárta a felszólalását, hogy „olyan köztársasági elnököt sikerült választani, aki letette az esküt, de már hazugságba került a saját nyilasbarát, antiszemita rokonai kapcsán”.

Nem világos azonban, hogy az Országgyűlés KDNP-s alelnöke mi alapján mondja bizonyítatlannak, hogy a köztársasági elnök apja nyilasbarát antiszemita volt – ha csak nem azért, mert Sulyok László pártja még a nyilasoktól is jobbra állt.

„Ami megjelent, annak az igazságtartalmát senki nem tudta semmilyen dokumentummal cáfolni, ezért nem is értem Latorcai úr problémáját”

– mondta Ungváry Krisztián a 444-nek.