Biden üzent Iránnak: „Ne!”

Joe Biden amerikai elnök pénteki sajtótájékoztatóján ismét megerősítette, hogy tudomásuk szerint Irán a nagyon közeli jövőben („inkább hamarabb, mint később”) megtámadhatja Izraelt – írja a BBC.

Biden hozzátette: titkos információkat nem oszthat meg, azt azonban hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok elkötelezett Izrael védelme iránt.

Arra a kérdésre, mit üzen Iránnak, szűkszavúan annyit válaszolt:

„Ne!”Vagyis az amerikai elnök azt üzente Iránnak, ne lépje meg azt, amit tervezett.

Az amerikai Védelmi Minisztérium pénteken arról számolt be, hogy az Egyesült Államok erősítésként további katonai eszközöket irányított a közel-keleti régióban állomásozó egységeihez erősítésként – írja az MTI összefoglalójában.

John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs koordinátora szintén pénteken közölte, hogy az Egyesült Államok felülvizsgálta a Közel-Keleten állomásozó katonai erejének elhelyezkedését az Irán által Izrael felé megfogalmazott fenyegetés miatt.

Kirby hangsúlyozta: az amerikai adminisztráció hírszerzési forrásai is megerősítik, hogy az Irán által jelentett fenyegetés hiteles és valós veszély Izrael számára, de rámutatott arra, hogy iráni vezetők nyilvánosan is megfogalmazták Izrael elleni szándékukat.

Az elmúlt napokban az Egyesült Államok többször is hivatkozott olyan információkra, miszerint Teherán támadást indíthat a magas rangú iráni tisztviselők halálát okozó izraeli bombázás miatt.

Szerdán Irán vezetője azt mondta, hogy a Damaszkuszban végrehajtott izraeli támadás egyenértékű egy Irán elleni támadással. „Amikor megtámadták a konzulátusunk területét, az olyan volt, mintha a mi területünket támadták volna meg. A gonosz rezsimet meg kell büntetni, és meg is fogjuk büntetni” – mondta Ali Hamenei ajatollah televíziós beszédében.

Az iráni konzulátus épülete elleni április 1-jei támadásban tizenhárom ember halt meg, köztük magas rangú iráni katonai vezetők. Izrael ugyan nem vállalta a felelősséget a támadásért, de a szakértők szerint ők állhatnak mögötte. A térségben lévő amerikai és izraeli erőket azóta magas készültségbe helyezték.

„Úgy véljük, hogy az agresszió megsértett minden diplomáciai normát és nemzetközi szerződést. Benjamin Netanjahu teljesen elvesztette a mentális egyensúlyát a sorozatos gázai kudarcok és cionista kudarcok miatt” – nyilatkozta a támadás után az iráni külügyminiszter. Irán szíriai nagykövete azt mondta válaszuk a mostani támadással „megegyező mértékű és keménységű” lesz.

Joe Biden most annak ellenére erősítette meg, hogy elkötelezett Izrael védelme iránt, hogy egyre többször bírálja Benjamin Netanjahu háborús politikáját. Az amerikai elnök szerint tűzszünetre lenne szükség, hogy az élelmiszer- és gyógyszerszállítmányok biztonságosan bejussanak a Gázai övezetbe, a hét segélymunkás halálát okozó izraeli dróntámadást pedig egyenesen felháborítónak nevezte.

Címlapkép: DREW ANGERER/Getty Images via AFP