Miskolc. Ember a kerekek alatt

ÚJABB GYALOGOST GÁZOLT EL A VILLAMOS

minap.hu
A Gyula utcai villamosmegállóban vasárnap este a Diósgyőr felől érkező villamos elütött egy idős férfit, akit jelenleg kórházban ápolnak.
Fotó: Juhász Ákos

A balesetről egy olvasónk értesítette hétfő délután levélben szerkesztőségünket, amit a rendőrség is megerősített. Varga Rudolf rendőr százados, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy a férfit jelenleg kórházban ápolják és a Miskolci Rendőrkapitányság folytat eljárást az ügyben.

– Éppen arra a villamosra vártam, amelyiknek nekiment a szerencsétlen férfi, aki elővigyázatlanul próbált átkelni az úttesten. A sötétedés miatt nem láttam, csak hallottam a hatalmas dörrenést, amit  – mint később megláttam a „pókhálós” nyomot – a szélvédőnek csapódó fej keltett – számolt be portálunkat olvasónk.

– A Sólyom patika felől érkező villamosra várók is csak hallhatták, de nem láthatták, mivel messze voltunk az eset helyszínéről. A dörrenésre lassan odaszivárogtak a közeli járókelők és villamosra várók, és egyszer csak valaki elkiáltotta magát: ember a kerekek alatt – fűzte hozzá.

– Megérkezett az első rendőrautó és a két egyenruhás nyomban hasra feküdt, hogy bevilágítva a kerekekhez, lássák, mi a helyzet. Miután az időközben megérkező tűzoltók leemelték a villamos fronti részéről a borítást, és látták, hogy a sérült nincs a kerekek alatt, hanem szerencsére csak előtte fekszik. A villamos pár centimétert hátratolatott, hogy a mentők hozzáférjenek és elszállíthassák a keresztben fekvő sérültet. Óvatosan hordágyra helyezték, majd a mentőkocsiban elkezdték az életfunkciói stabilizálását – részletezte.

– A villamos hatalmas szélvédő üvegére mért, nagy erejű ütés nyoma, az ablaktörlő feletti részen keletkezett, körülbelül 40 centiméter átmérőjű, „pókhálós” mélyedés mutatta, hogy a gyalogos feje mekkora erővel csapódott a szélvédőnek. Hogy ezután még életben is marad a férfi, az szinte csodával határos. És ehhez talán még az őrangyalának is köze lehet. No, meg természetesen a villamosvezető profizmusának és lélekjelenlétének, hogy a váratlan helyzetben hosszú vészcsengetésbe és vészfékezésbe kezdett, máskülönben tragikus vége lett volna az életveszélyes találkozásnak – zárta beszámolóját olvasónk.