Négy kiskorút – ketten közülük tizennégy év alattiak voltak – vett rá szexre egy  hittanoktató

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség többrendbeli, hatalmi, befolyási viszonyával visszaélve elkövetett szexuális visszaélés miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki korábban hittanoktatóként dolgozott, és a csoportjába, illetve az általa vezetett más, ifjúsági közösségbe járó kisfiúkat szexre vett rá.

Az ügyészség közleménye szerint a férfi hittant tanított, a szertartásokon segítőként foglalkoztatott és anyagilag is támogatott több vele kapcsolatba került gyereket. A fiúkat pénzzel, étellel és ajándékokkal „támogatta”, pontosabban így vette rá őket, hogy elmenjenek a plébániára. A gyerekekkel egy közösségi oldalon is rendszeresen tartotta a kapcsolatot és „becézgette őket”.

2019 és 2022 között négy kiskorút – ketten közülük tizennégy év alattiak voltak – vett rá szexre. A közlemény szerint a kiszolgáltatott helyzetben lévő, a férfi befolyása alatt álló gyerekek „zavarukban eltűrték a vádlott cselekményét”.

A férfit a nyomozás közben már felmentették az egyházi szolgálat alól, azóta pedig őrizetbe is vették, most pedig vádat emeltek ellene. Börtönbüntetést szabnának ki rá, onnan feltételes kedvezménnyel nem szabadulhat. Emellett eltiltják majd minden olyan foglalkozástól, ahol 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását vagy gyógykezelését végezhetné, vagy kiskorúval bármilyen hatalmi vagy befolyási viszonyban állna.