Gigantikus a költségvetési hiány: március végére összejött majdnem a teljes évre tervezett deficit

Március végéig az államháztartás központi alrendszere 2321,4 milliárd forintos hiánnyal zárt, tette közzé a gyorsjelentést kedden a Pénzügyminisztérium. Ez elképesztően magas deficit, meghaladja például a tavalyi első negyedévest, ami 2089,66 milliárd forint volt. De ami fontosabb, hogy ezzel

mindössze három hónap alatt összejött csaknem az egész évre tervezett eredeti hiánycél.

A költségvetési törvény szerint ugyanis idén 2514,79 milliárd forint lett volna az államháztartási deficit. Annak most a 92,3 százalékánál járunk.

Igaz, azóta már eldőlt, hogy a hiánycélt jócskán meg kell emelni, most éppen nagyjából 4000 milliárdos deficitet jósolnak előre – negyedév alatt már annak is majdnem 60 százalékánál járunk.

A PM jelentése szerint az államháztartási deficit úgy jött össze, hogy a központi költségvetés 2338,3 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 78,6 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 61,7 milliárd forintos hiányt értek el.

A minisztérium megjegyzi: tekintettel arra, hogy egyes Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) sorozatok kamatfizetési időpontja az első negyedévben esedékes, a lakosságnak kifizetett kamatkiadások jelentős növekedést mutattak márciusban is. A kamatkiadásokra fordított kifizetések összege március végéig 1241,3 milliárd forint volt. Ez 604 milliárd forinttal magasabb az előző évi azonos időszak teljesítésénél, vagyis annak csaknem a duplája.

Meghaladták az egy évvel korábbi kifizetést a nyugellátásokra és a gyógyító-megelőző ellátásra fordított összegek is. Nyugellátásokra 1 895,7 milliárd forintot, míg a gyógyító-megelőző ellátásra 588,9 milliárd forintot fordított az állam március végéig. Előbbi 10,8 százalékos, utóbbi 5,6 százalékos növekedést jelent a tavalyi első negyedévhez képest.

A rezsivédelemmel és közüzemi szolgáltatások támogatásával kapcsolatos kiadások március végéig 461,3 milliárd forintot tettek ki.

A részletes adatsort április 22-én közlik majd.

A minisztérium szerencsére a válságos költségvetési időkben sem veszítette el a humorát, hiszen gyorsjelentésük címe: A kormány csökkenti a költségvetési hiányt és az államadósságot. Majd ezt a szövegben is megismétlik: „A kormány elkötelezett a hiány és az adósság csökkentése mellett”, így a hiány mértéke a mostani ígéretük szerint idén a GDP 4,5 százaléka, jövőre 3,7 százalék, 2026-ban pedig 2,9 százalék lehet. Az idei hiánycél eredetileg erre az évre volt 2,9 százalék.