Miskolc.  Minden második ember fél éjszaka az utcán. Rómától jobb…

A RENDŐRSÉG SZERINT CSÖKKEN A KÖZTERÜLETI BŰNTÉNYEK SZÁMA MISKOLCON

A rendőrségi statisztikák szerint Miskolc stabil közbiztonsággal rendelkező nagyváros.

Az Európai Bizottság nyolcvanhárom, városban vizsgálta az életminőséget a kontinensen, több mint hetvenezer interjú készítésével 2023-ban, amelynek az eredményét idén tették közzé. A felmérés része volt a közbiztonság témája is, amelynek kapcsán azt kérdezték az emberektől, hogy mennyire érzik magukat biztonságban egyedül egy éjszakai séta során az adott városban. A megkérdezett lakosok személyes benyomásai alapján, bár a lista alján, de Miskolc is bekerült a legkevésbé biztonságos európai városok közé.

Az interjúalanyok negyvennyolc százaléka mondta azt, hogy biztonságosnak tarja az éjszakai sétát a borsodi vármegyeszékhelyen. A felmérés szerint egyébként Rómát ítélték az emberek az egyik legveszélyesebb városnak Európában. Ott mindössze a megkérdezettek 38 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nyugodtan ki merne menni az utcára egyedül éjszaka.

Miskolc valós közbiztonsági helyzetéről a rendvédelmi szakemberek véleményére voltunk kíváncsiak. A polgárőrök és a rendészek után Miskolc rendőrkapitányával beszélgettünk.

Kevesebb a garázdaság

– Rendőrszakmai szemmel azt tudom mondani, hogy tiszteletben tartom a felmérés eredményét, de nem osztom. Miskolc mára stabil közbiztonsággal rendelkező nagyvárossá vált, szemben a kilencvenes évek időszakával – nyilatkozta szerkesztőségünknek Bakk Richárd rendőr alezredes, rendőrségi tanácsos, a Miskolci Rendőrkapitányság vezetője.

– Ezt támasztják alá a bűnügyi statisztikák is, amelyek számadatai alapján az elmúlt évben a bűncselekmények száma 3404-ről, 3185-re esett vissza 2022-höz képest. Ebből 988 bűncselekményt követtek el közterületen, ami egy év alatt 792-re esett vissza. A csökkenő tendencia nemcsak a rendőrség érdeme, hanem társadalmi folyamat is – jelentette ki.

Hozzátette, hogy a legjellemzőbb közterületi bűncselekmény az általában szórakozóhelyek környékéhez és ittas emberek jelenlétéhez köthető garázdaság. Ez az elmúlt tizenhárom évben sosem fordult elő olyan alacsony számban, mint tavaly, amikor egy év alatt 241-ről, 232-re csökkent a garázdaságok száma. Továbbá hangsúlyozta, hogy az összes regisztrált bűncselekmény is visszaesést mutat. Sőt ugyanez a tendencia igaz a kiemelt bűncselekményekre is, mint például a lopás, ami 191-ről 163-ra esett vissza a városban.

Járőrök és portyaszolgálat

– Miskolcon és a hozzánk tartozó, környező 38 településen a közbiztonságért alapvetően a miskolci rendőrség felelős, de a helyi polgárőrség, illetve a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) munkatársai szintén sokat tesznek érte – sorolta a rendőrkapitány. – Mindkét nagy szervezet stratégiai partnerünk, amelyekkel napi szinten együttműködünk. Minden hét második munkanapján egyeztetünk velük, és összehangoljuk a heti feladatokat, információkat – fűzte hozzá.

– Mi, rendőrök elsősorban a közterületi jelenlét minél magasabb szintű megszervezésével tudunk a közbiztonság érdekében sokat tenni, amit az emberek is igényelnek. Az elmúlt évben is sokszor találkozhattak a miskolci polgárok a péntek-szombat esti frekventált időszakokban közrendvédelmi és bűnügyi vegyes párosokkal a közterületeken. Emellett portyaszolgálattal a belvárosban. Ezek arra szolgálnak, hogy a jogsértésre hajlamosabb állampolgárokat elrettentse és visszatartsa – számolt be a rendőrkapitány.

Elmagyarázta, hogy éppen azokon a pontokon igyekeznek rendőreikkel nagy számban jelen lenni látható módon, ahol a lakosság is tömegesen jelenik meg. Gyalogos járőröket szerveztek a Búza térre, a Selyemrétre és az Újgyőri főtér környékére, valamint a tömegközlekedési járatokra. De ebbe a körbe tartoznak a fesztiválok és a tömegek által látogatott rendezvények, ahol a forgalmat és a közlekedést is segíti a rendőrség. Az elmúlt években nem is volt a nagyrendezvényeken komolyabb rendbontás.

Ütőképesek

– Célunk volt, hogy reakcióképes rendőrséggé váljunk a városban, ami sikeresen megvalósult. A 112-es ingyenesen hívható központi segélyhívószámra a kollégák megfelelő időben, gyorsan tudnak reagálni – nyomatékosította a rendőr alezredes. – Ha pedig már megtörtént a jogsértés, arra törekszünk, hogy minél hamarabb szankciót lehessen társítani hozzá. Tavaly nagyon szép eredményeket értünk el a nyomozás terén. Ebben és a megelőzésben is nagy segítséget jelentenek a városban és a tömegközlekedési eszközökön található kamerák – tudatta.

– A kiemelt bűncselekményeken belül például a lakásbetörések és lopások tekintetében az elmúlt évben produkálták a legjobb felderítési eredményeket rendőreink. Az időszakos bűncselekmények közül pedig a rablás ilyen. Múlt évről egyetlen olyan ügyünk maradt meg, ahol még keressük a rablót – árulta el.

Végezetül megosztotta, hogy a rendőrség megítélése a miskolci lakosság részéről vegyes, de úgy tapasztalják, hogy alapvetően bíznak a rendőrökben. Rengeteg köszönőlevelet kapnak konkrét ügyek kapcsán. Ugyanakkor sok miskolci lakos fél, aminek az okát nem tudják racionálisan megindokolni vagy valós tapasztalatokkal alátámasztani. Véleménye szerint ebben nagy szerepe van a közösségi médiának.

minap.hu