
A miskolci Avas szálló, ahol sajtótájékoztatót tartottak az épület megújulásáról, új funkcióiról 2021. május 18-án. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) Alapítvány az év elején megvásárolta az épületet, a felújítást követõen a tehetséggondozást végzõ szervezet jóvoltából az ingatlan egyszerre szolgál majd oktatási célokat, ad otthont rendezvényeknek, lesz szálláshely, illetve nyitott rendezvényekkel járul majd hozzá a helyi közösségek építéséhez.
MTI/Vajda János
Idén március 13-án az építésügyi hatóság rendszerében megjelent a Tehetséggondozó központ kialakítására vonatkozó engedélyezési kérelem, amelyhez a látványterveket és egy helyszínrajzot is csatoltak. Ezek alapján a szálló felújítása mellett a Patak utca felőli oldalon egy új épülettömböt is felhúznának.
2024 második felében kezdhetik el az építkezést, maga az épület pedig 2025-re készülhet el.
Az épület hányattatott sorsáról Bán Dávid írt átfogó cikket az Építészfórum Úgy maradt… sorozatának részeként.

8 Responses
Ez az az épület, amit Veresék átjátszottak a fidesznek? Pontosabban az egyik olyan épület…
ez az az épület amivel a fidesz 10 évig nem kezdett semmit
mesélj hogy ez miért rosszabb a semminél?
2010-2019 fidesz semmit nem kezd vele, 2020 megveszi a fidesz.
14 év fideszes semmit tevés.
Egyéb?
ja… ez alatt debrecenben a fidesz repteret bmwt kis trillio gyárat beruházást egyetemfejlesztét közlekedés fejlesztést végzett.
Ez jól mutatja mennyit ér a toca csapatnak Miskolc VALÓJÁBAN.
Semmit?
Hát semmit!
Persze, hogy nem kezdett vele 10 évig semmit, ennyi időbe telt, mire a Fidesz összesikkasztotta rá a pénzt az EU-s támogatásokból.
Ki adta el az olaszok?
Erőtlen városvezető, korrupt háttéremberek, gyenge szakmai képviselet. Dettó, mint a Diósgyőri Vár. Semmi ellenállás, a függöny mögött viszont megy a risztolás .Veres és csapata fejlesztés címén romokat hagy maga után.
Veres Pató Pál
Naggyon egyedi design. 26 tavaszra kész is lesz. Sose feledjük közpénzből épül majd.
Mármint annak is abból a százalékából, amit nem lopnak el tulárazással.