Az élmezőnyben végzett a török judó Grand Slamen a miskolci Sáfrány Péter

Hat mérkőzés összesített eredménye alapján az ötödik helyen végzett az Antalyában megrendezett Grand-Slam tornán a fiatal miskolci sportoló, Sáfrány Péter. A 90 kilogrammban junior-világbajnok Sáfrány az első három mérkőzését ráadásul meg is nyerte, a bronzmérkőzésen azonban vereséget szenvedett török-szlovén ellenfelétől.

 Tavaly év végén számoltunk be róla, hogy a fiatal sportoló hatalmas sikert aratott a Németországban, Potsdamban megrendezett U23-as cselgáns Eb-n, a 90 kilósak között aranyérmet szerzett. Ráadásul 2022-ben egy súlyos, több, mint kilenc hónapos sérülésből kellett visszatérnie a legjobbak közé.

Az utolsó versenynap remekül kezdődött, a szerb Brasznyovics, a szlovák Barto és a tadzsik Usztoprijon is vereséget szenvedett a Miskolci VSC sportolójától. A negyeddöntőben azonban egy világbajnoki bronzérmessel kellett megmérkőznie, amit már a japán Murao nyert meg.

„Nagyon nehéz feladat várt rá: a hazaiak favoritja, az idei párizsi Grand Slam győztese, az Európa-bajnok Mihael Zgank várt rá. Sáfrány Péter keményen beleállt a csatába, a felek két-két intésig jutottak, amikor egy szőnyegszéli helyzetnél Zgank rutinosan kihasználta ellenfele irányváltását, s véget vetett a csatának. A miskolci fiatal remek szereplése és ötödik helyezése háromszázhatvan olimpiai pontot is hozott számára, ezzel nagy lépést tesz majd előre a világranglistán is a Párizst követő olimpiák reménysége” – írta a judoinfo.hu a bronzmérkőzésről.

Kép: Sáfrány Péter Fb