Skip to content

Még a kínaiak és a jamaikaiak is megírták. Négy halálos áldozatot követelő ralis baleset

Még a kínaiak és a jamaikaiak is megírták. Négy halálos áldozatot követelő ralis baleset

Fotó: 2020-ban a Bükkben

Minden, amit a négy halálos áldozatot követelő ralis tragédiáról tudni lehet

Volt egy olajfolt a pályán, ami miatt korábban már megállították a versenyt az Esztergom-Nyerges Rallyn. Az egyelőre nem derült ki, hogy ennek van-e köze a vasárnapi tragédiához, amikor az egyik autó a nézők közé csapódott. A balesetben négyen meghaltak, nyolc sérültet pedig kórházba vittek.

„Mentőt! Azonnal mentőt!” – ez a kiabálás hallatszódik azon a mindössze tizenöt másodperces felvételen, amely kiszivárgott a sajtóba a vasárnap kora délutáni ralibalesetről. Az Esztergom-Nyerges Rallyn a Lábatlan-Bajna gyorsasági szakaszon, valamivel Bajót előtt, a csibegyári gyorsítónál egy Skoda Fabia típusú, Rally2-es kategóriában induló versenyautó sodródott le az útról és vágódott be a nézők közé.

Útzár, mentők és rendőrök a baleset helyszínén
MTI/Bodnár Boglárka

A balesetet követően a szervező azonnal leállította a versenyt.  Az Országos Mentőszolgálat lapunk kérdésére közölte:

a tragédiában négyen meghaltak, egy gyermeket és egy felnőttet életveszélyes, egy gyermeket és öt felnőttet pedig könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba.

De miként történhet ilyen baleset? Erre egyelőre nehéz magyarázatot adni, de annyi egészen biztos, hogy a raliversenyek és a hagyományos, úgymond kötött, körpályákon zajló autóversenyek között van egy jelentős különbség: utóbbinál a nézők a pálya, vagy a pit közelébe sem mehetnek, éppen a biztonsági szempontok miatt. A raliban ez alapvetően másképp van: a közönség nagyon közel mehet a versenyhez, nemegyszer előfordult korábban is, hogy súlyos baleset lett abból, hogy egy-egy autó elszabadul.

 

A rali ráadásul nehéz műfaj, sokak szerint jóval nehezebb, mint a kötött pályás autóversenyeké, hiszen itt a pálya nem egy tükörsima, ezerszer leellenőrzött aszfaltutat, hanem homokot, sódert, földutat, bizonyos esetekben akár havat jelent és néha persze betont is, abból sem a legjobb minőségűt.

Arról egyelőre hivatalos adat nem áll rendelkezésre, hogy a vasárnapi tragédiát mi okozta. Az rtl.hu által kiadott felvételen úgy látszik, mintha

az autó a videó elején egyenesen érkezne, majd a hátsó része kezd el csúszni jobbra, és tizedmásodpercek alatt pördül meg az egész gép – egyenesen a nézők közé.

Órákkal a baleset előtt a szervező Arrabona Rally Club Facebook oldalán jelezte, hogy olaj került a pályára, azt takarítják, ezért a mezőnynek várakoznia kell. Nem tudni, hogy az olajfolt pontosan hol lehetett, vagy hogy került oda, ahogy azt sem, hogy mindennek van-e bármi köze a tragédiához. Egyelőre nem tudni, hogy a nézők álltak-e rossz helyen, vagy a Skoda pilótája hibázott-e a baleset előtt. A pilóta nevét voltak olyan lapok, amelyek lehozták, ám mivel ő nem közszereplő, így ezt mi nem tesszük meg.

A baleset helyszínére nagyon gyorsan riasztották a mentőket: négy mentőhelikopter és nyolc mentőautó érkezett, ők szállították el a sérülteket.

A részletekről az Országos Mentőszolgálat később azt írta a Facebookon, hogy már a helyszínen is sokan azonnal a sérültek segítségére siettek és értesítették a mentőket, a mentésirányító pedig “hatalmas erőket mozgósított”. Közlésük szerint 12 sérült ellátását kezdték meg, akik közül hatan könnyebben sérültek, míg egy felnőttet súlyos-, egy gyermek pedig életveszélyes sérülésekkel került kórházba. Négy sérült újraélesztésése azonban “sérüléseik súlyossága miatt” nem vezetett sikerre, ők elhunytak.

Mi jön most? Hatósági vizsgálat. Ezt várhatóan a rendőrség fogja elvégezni, feltehetően szakértők bevonásával fogják kielemezni, hogy mi is történt pontosan. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) délutáni közleményében azt ígérte, hogy ezt a vizsgálatot segíteni fogják. Furcsa, de hivatalos közleményt azontúl, hogy a balesetet szűkszavúan elismerték, nem tett sem a szervező, sem az MNASZ, sőt, utóbbi jelezte, hogy a vizsgálat lezárásáig „a balesettel kapcsolatos további tájékoztatást, illetve nyilatkozatot nem kíván tenni”.

Ez abból a szempontból persze érthető, hogy nem akarják, hogy bárkit – akár a pilótát, akár a nézőket – úgy nevezzék meg felelősként, hogy egyelőre valódi bizonyítékok nem támasztják alá azt, hogy ők okozták volna a balesetet.

Ahogy arról a hvg.hu is írt, a A tragédia híre a nemzetközi sajtót is bejárta. “Négy halott a magyar ralin, miután egy versenyautó nézőkbe csapódott” címmel írt róla a Guardian. A Mirror “Rally autóverseny tragédia: négy ember meghalt a horror balesetben” címmel közölte a hírt, amelyről szintén beszámolt “Négyen meghaltak, többen megsérültek, amikor versenyautó nézőknek ütközött a magyarországi ralin” címmel a ReutersHírt adott az esetről a kínai Xinhua hírügynökség is, sőt még a Jamaica Observer portál is megírta.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük