Magyar Péter olyan felvételt ígér, amin Varga Judit maffiakormányról beszél

Magyar Péter hétfő este a csatornáján beszélt arról, milyen felvételt tervez kedden nyilvánosságra hozni. Azt mondta, 2023 januárjában készült a felvétel a Varga Judittal közös lakásukon, amikor a Völner-Schadl-ügyről és Rogán Antalról beszélgettek. (Végül 2023 májusában jelentették be, hogy elválnak.)

Varga Judit a tavaly januári beszélgetés során elkezdte magyarázni Magyar szerint, hogy „ez egy maffiakormány, amiből nem lehet kiszállni”. Ezeknek a mondatoknak az adhat különös súlyt, hogy ebben az időszakban Varga még a magyar kormány igazságügyi minisztere volt, csak fél évvel később, tavaly júniusban mondott le.

Varga Judit és Magyar Péter tavaly májusban Novák Katalin beiktatásán
photo_camera Varga Judit és Magyar Péter tavaly májusban Novák Katalin beiktatásán Fotó: Németh Dániel/444

Pontosan tudtam, hogyan működik ez a hatalom, ha valaki el akar nyomni avgy zsarolni akar. Nem voltak már illúzióim, mint a korábbi években, úgyhogy azt éreztem, ha sosem kell ezt a felvételt felhasználnom, nyilván nem is terveztem, de a családom védelmére jó lehet” – indokolta meg, miért vette fel a feleségével folytatott beszélgetését. „Nem vagyok magamra büszke, hogy egy ilyen felvételt kellett elkészítenem. Arra meg főleg nem, hogy nyilvánosságra kell hoznom. De a szükség törvényt bont” – mondta később. Szerinte közérdek, hogy a felvétel az ügyészséghez kerüljön és azt a nyilvánosság is megismerje. Azt, mondta ezzel akarja nyomás alá helyezni az ügyészséget, hogy tényleg lefolytassák az eljárást, ne kezdjenek szöszmötölni.

photo_camera Fotó: Magyar Péter Hivatalos/Youtube

Bár a korábbi nyilatkozataiban azt hangoztatta, hogy nincs atombombája, most viszont úgy látja, ha már a legelején előjöna felvétellel, akkor talán még annyit sem ér el, mint most. „Most már úgy érzem, hogy egy ország figyel erre a történetre, és a nyilvánosság engem és a családomat is védi, másrészt talán a hatása is más, hogy most március 26-án kerül ki ez a felvétel.”

Elmondta, hogy Varga Judit korábban tudta, hogy készült egy hangfelvétel a beszélgetésükről. Magyar két-három hete jelezte a volt feleségének, hogy nyilvánosságra hozza a felvételt, mert a lelkiismerete szerint sem tehet mást. Varga Judit viszont elzárkózott attól, hogy bemenjen vele tanúskodni az ügyészségre.

Magyar Pétert múlt szerdán idézte be tanúként a Fővárosi Nyomozó Ügyészségre, a négyórás meghallgatás után arról beszélt a sajtónak, hogy bizonyítékai vannak arról, hogy a vesztegetéssel vádolt Schadl György Rogán Antal embere volt, a kormány pedig fél évvel a gyanúsítás előtt figyelmeztette Völner Pál államtitkárt, de szerinte a legsúlyosabb, hogy Rogán Antal emberei manipulálták az ügyészségi iratokat. Most azt mondta, a kedden megjelenő felvétel alkalmas ezeknek a bizonyítására.

Magyar most azt mondta, egyrészt az ügyészség múlt szerdai reakciója miatt, másrészt a propagandamédia lejáratókampánya miatt döntött úgy, hogy nyilvánosságra hozza a felvételt. Ugyanakkor inkább a politikai hatásban bízik, azt mondta, nem várja azt, hogy az országgyűlés politikosknak fogja felfüggeszteni a mentelmi jogát, és az ügyészség gyanúsítotti meghallgatásokat tartana. „Viszont van egy olyan politikai relevanciája, ami szerintem fontos.” Szerinte ha a Fidesz „nem gyakorol egyfajta bűnbánatot, és nem azt mondta, hogy »igen, hibáztunk, és a jogállamiság keretei mégsem voltak annyira erősek, mint amennyire Brüsszelben szoktuk hangoztatni«”, hanem őt próbálja továbbra is lejáratni, akkor úgy járhat, mint Gyurcsány, és a polgári tömb szép lassan megszűnik.