Bambusz liget Kistokajban

Fekete Marcell Közép-Európa egyik legnagyobb bambusz magángyűjteményével büszkélkedhet legalábbis fajta darabszámban. A fiatal férfi elmondta, hogy a növény hetven különféle variációja fér meg a hatszáz négyzetméteres kertben.

A bambuszok hihetetlenül gyorsan nőnek, természetes élőhelyükön akár egy métert is naponta. Észak-Magyarországon, Borsodban, ebben a kistokaji kertben is legalább 20-30 centiméterrel lesznek nagyobbak minden nap – emelte ki a gyűjtő. A mostani enyhe tél kedvezett a bambusznak, hiszen alapvetően a meleget szereti. De a kert minden évszakban zöld, persze nyáron a legszebb, amikor a levelek a sok napsütéstől megtelnek élettel – hangsúlyozta.

Bár úgy hírlik, a bambusz igénytelen növény, ami részben igaz is, de azért, ha öntözzük és trágyázzuk, akkor sokkal több új hajtást hoz tavasztól őszig. Ha nem kap vizet, akkor a föld alatt lévő gyökerének raktárrendszeréből próbál meg nedvességhez jutni. A bambusznak nagyjából a két harmada a föld alatt van és egy harmada az, amit a földfelszín felett látunk. Előfordulhat, hogy a futó gyökérzet miatt ugyanabból az egyedből öt méterrel arrébb is kinő egy tő a kertben.

minap.hu