Kocsonyafesztivál. Már majdnem az élvezhetetlenség határát súrolta

„Az avasi pincék kapcsán a lokálpatrióta beszélgetésben felvetődött, hogy elindult a pincesor rendbetétele és az Avasi kilátó felújítása. Jól haladnak a munkálatok” – foglalta össze a fő témákat Reiman Zoltán – A miskolciak nagyon megszerették a pincéknél szervezett fesztiválokat, akár a Kvaterkára, akár a Fröccsfesztiválra gondolunk. Nagyon remélem, hogy visszatér az Avasra a 19-20. századi polgári miliő. Ebből ma már keveset tapasztalunk. És nincs bor, mint régen! A filoxéra-vész gyilkos pusztítást végzett a miskolci szőlőültetvényeken”.

Elképesztően pezsgő volt az élet a pincék között az 1950-es és 1960-as évek elején. Utána ez megszűnt. Reiman úgy látja: a környék sajnos Miskolc szégyenfoltja lett, teli hajléktalanokkal, ez lett a probléma az Avasi templom környékével is. Mostanában visszatér az élet a pincék közé, ami a lokálpatrióta szerint bizakodásra ad okot.

Miskolc jövőjéről szólva az amatőr helytörténész elmondta: „Nagy lendületet adhat, ha befejeződik a diósgyőri vár felújítása, mert az óriásit fog lökni Miskolc turizmusán. A jövő szempontjából a legnagyobb szükség turistákra lenne, rengeteg vendégéjszakával. Ez csak akkor működik, ha még a jelenleginél is több programot szerveznek az Ellipsumba és a Miskolctapolcai Barlangfürdőbe. Mert ezek csalogatják a turistákat és így minél több értéket megmutathatunk Miskolcból”.

Közlekedés, közbiztonság és köztisztaság

A lokálpatrióta beszélgetésen szó esett arról, ezek milyen óriási kihívást jelentenek a mai Miskolc számára. A tisztaság kapcsán mindenki látja, hogyan néznek ki köztereink és utcáink. Ami kellemetlen mind a miskolciaknak, mind az idelátogató turistáknak. Úgy nehéz turizmust építeni, hogy ez a három kritikus terület nehézséget okoz a városban, és nincs biztonság, miközben mindent elönt a szemét.

Sok miskolci szerint a legnagyobb problémát az Újgyőri főtér jelenti, ahol egyszerre jelenik meg a három nagy probléma. Reiman Zoltán megjegyezte: a Centrum környéke is hasonló helyzetben van az utóbbi időben. Pedig különösen fontos lenne, hogy az emberek biztonságban érezzék magukat Miskolc utcáin.

Minden évszakban kellene egy nagy rendezvény Miskolcra

A pár napja befejeződött Kocsonyafesztivál hatalmas tömegeket vonzott az Acélvárosba. Izgalmas kérdés, a jövőben mi az a rendezvény, amely képes lenne ilyen kiugró érdeklődést ébreszteni a miskolciakban és a környéken élőkben. Reiman Zoltán szerint olyan tömegeket mozgatott meg a 2024-es Kocsonyafesztivál, hogy az már majdnem az élvezhetetlenség határát súrolta. Mivel annyian voltak, hogy a fesztivál idején a belvárosban szinte már sehová sem tudott eljutni az ember, alig lehetett megmozdulni.

boon.hu

Fotó. Rózsa Edit facebook oldala