A múlt köde. Az Egyetemvárost telibe találta a Lenin

Miről írt 60 éve az Észak-Magyarország? A megyei napilap 1964. március 18-án ismertette a Miskolc légszennyezettségére vonatkozó

A közegészségügyi hatóság egy évi megfigyelés és adatgyűjtés után befejezte Miskolc levegőszennyeződésére vonatkozó vizsgálatait – idézhetjük vissza a hat évtizeddel ezelőtti helyzetet a beszámoló segítségével. Eszerint miután a szennyező góc a város lakóépületei között lévő Lenin Kohászati Művek, a gyárban 13, míg a város területén 11 megfigyelő állomást állítottak fel. Különböző időjárási viszonyok között vettek mintákat a levegő portartalmának, valamint széndioxid és kéndioxid telítettségének megállapítására.
A vizsgálat arra jutott: a Lenin Kohászati Művekben a levegő portartalma tízszer nagyobb, mint a város fölött, különösen szélcsendes időben. A gyenge szellők a gyár füstjét, kormát elsősorban az egyetemváros, valamint Tapolca irányába terelték. A levegő szennyezettsége nyáron volt a legerősebb, míg ősszel fokozatosan csökkent. Legtisztább levegőjű hónapnak a november és a december számított. A város legkevésbé szennyezett részének a Csabai-kapu és környéke számított.