A múlt köde. A volt román titkosszolgálattal álmodott a miskolci kormánybiztos, pár nap múlva leváltották

Az „erdélyi lobbi” újbóli megerősödését látják sokan a döntésben, hogy Demeter Ervin helyére Miskolc volt jegyzője, Alakszai Zoltán került. A polgármesterségért folyó harcban elbukott Alakszai Kriza Ákos embere, aki gyakran vette körül magát Erdélyből áttelepült emberekkel. Demeter nem vette túl jó néven a leváltását, és ennek hangot is adott.   

Támogatási kampány – fizess elő az Átlátszóra, kattints ide a támogatási lehetőségekért! Ha olvasóink 1 százaléka rendszeresen küldene havi 1 ezer forintot, többet nem kellene pénzt kérnünk.

 

Már éppen „alfa állapotba” került minden meghívott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalnak a Miskolc Nemzeti Színházban rendezett, obligát augusztus 20-i ünnepségén, de amikor Demeter Ervin, a Kormányhivatal első embere – aki talán egész politikai pályafutása során soha nem mondott semmi fontosat és emlékezeteset – elkezdte az ünnepi beszédét, hirtelen mindenki felébredt.

Az Borsod24 által megszerezett hangfájlok szerint az egykori titokminiszter, aki időközben sikeres vállalkozó is lett, arról beszélt, hogy azt álmodta, a román Securitate szeretné eltávolítani őt beosztásából, és a helyére saját emberét ültetnék. Amikor a “szar, szemét szekusok” szavak elhagyták az idős konzervatív politikus száját, az ünneplő közönség soraiban a legtöbben pislogni kezdtek, de amikor hozzá kapcsolta kérdést, miszerint:

“Csak egy rossz álom volt, vagy egy jövőbeli történés előérzete?”,

mindenkinek leesett, miről van szó.

Hiszen már hónapok terjedt a pletyka Miskolcon, hogy a város korábbi, fideszes polgármesterének, Kriza Ákosnak a kegyeltje, Alakszai Zoltán – aki a helyhatósági választásokon beleállt a földbe, és elúsztak a polgármesterségről szövögetett álmai – váltja Demeter Ervin. Akinek, bár már elérte a nyugdíjkorhatárt, azt beszélik, megígérték, hogy a 2022-ben esedékes választásokig a helyén maradhat.

Demeter rossz álma aztán szeptember 10-én megvalósult. Őt leváltották, Alakszai Zoltánt pedig kinevezték a a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal élére. Hogy nem lehetett egyszerű a meccs, arra jó példa, hogy Demeter leváltása a választások óta hónapról hónapra felbukkant, aztán lekerült a napirendről.

Felfelé ívelő karrier – hátszéllel?

A különösebb munkatapasztalatokkal nem rendelkező Alakszai Zoltán az ELTE-n szerzett jogi diplomát 2014-ben. Először Kriza Ákos kabinetfőnökeként bukkant fel a városházán, aztán a jogi diplomája átvétele után két évvel kinevezték Miskolc jegyzőjének. Ebben a tisztségében – mivel nem Miskolcon él – milliós autóhasználattal kapcsolatos költségeket hozott össze.

 

A valószínűtlenül gyors karrier mögött mindenki az agilis mamát látja.

Alakszainé dr. Oláh Annamária már volt fideszes alpolgármester Miskolcon, és a Magyarok Világszövetségének tagja a szervezet rendszerváltás utáni újjáalakulása óta. 2004-től 2010-ig a szervezet Kárpát-medencei régiójának elnöki tisztét töltötte be. Alakszainé vezeti Miskolcon a Fideszhez közel álló Keresztény Értelmiségiek Szövetségét (KÉSZ).

A rossz nyelvek szerint a város élén két ciklust lehúzó Kriza Ákos idején ő volt a város szürke eminenciása, annál is inkább, mert Kriza polgármestersége idején, 11 éven keresztül súlyos beteg volt. (Sőt, ezzel az indokkal léptették le, bár ő szívesen indult volna a polgármesterségért.) Alakszainé lehetett minden bizonnyal amögött is, hogy a fia, a jegyző lett az önkormányzati választásokon a Fidesz jelöltje Kriza helyett. Igaz, végül nem csak ő nem nyert, hanem a Fidesz sem Miskolcon.

 

A legendásan nagy befolyású Alakszainé kezében volt végig a város legfontosabb gazdasági pozíciója is, mert a városi céget működtető Miskolc Holdingban ő volt felügyelőbizottság elnöke. Sőt, mivel civilben egy takarékszövetkezet vezetője, kiderült, hogy legalább két esetben a takarékszövetkezet hitelekkel segített városi potentátok lakásvásárlásánál. Emellett az is köztudomású, hogy a Magyarországra a ’90-es évek elején áttelepült Kriza családot Alakszainé vette a szárnyai alá. Ő indította el Kriza politikai karrierjét Miskolcon a Fideszben, de a legenda szerint az első időkben a Kriza családnak még szállást is nyújtott.

A Miskolc Holdingot egyébként grandiózus veszteséggel vette át az új városvezetés, és ez nagyban hozzájárulhatott ahhoz, hogy nem csak a járvány és az ellenzéki városokat sújtó elvonások fogott padlót Miskolc.

Erdélyből importálva

De hogy kerül a Securitate (azaz a román kommunista diktatúra titkosszolgálatának neve) egy magas rangú kormánytisztviselő szájába 2020-ban, egy állami ünnepségen?

nagyváradi születésű Kriza Ákos – mivel nem voltak miskolci gyökerei – előszeretettel adott lehetőséget olyan, hozzá hasonló módon Erdélyből áttelepült embereknek, akikben jobban bizhatott, mint a helyiekben. A város vezető gazdasági pozícióiban többen is voltak ex-erdélyi magyarok, de később kisebb pozíciókban is felbukkantak áttelepültek. Innen már csak egy lépés volt, hogy a városi közbeszédben gyakran felbukkant a Kriza-korszakban az egykori szeku-ügynökök kifejezés, de erre soha semmilyen bizonyíték nem merült fel. Hacsak most Demeter Ervin nem borít…

De miért esett ki szerepéből az augusztus 20-i beszédében ennyire a titkosszolgálatokra jól rálátó Demeter kormányhivatal vezető? Úgy tudni, a Fidesz 1. miskolci választókerületének vezetője, Kriza Ákos, és 2. választókerület első embere, Csöbör Katalin országgyűlési képviselő nem nagyon szívlelték egymást soha. A Csöbörrel szorosan együttműködő Demeter vélhetően nehezen viselte el, hogy a Kriza-Alakszai klán most erősebbnek bizonyult, és emiatt elvesztette az állását.

Érdekes motívum az is, hogy a korábban kimondottan gyenge lobbierejű Kriza „megtáltosodott”, miután bukták a választásokat. Az egykori fül-orr-gégész orvos mindenki legnagyobb meglepetésére az új, alapítványi formában működő Miskolci Egyetem alapítványi kuratóriumának tagja lett. És a hírek szerint ő lobbizta ki, hogy korábbi, kedvenc alpolgármestere, Kiss János se maradjon munka nélkül. Ő lett a miskolctapolcai fürdő és környezete fejlesztéséért felelős miniszteri biztos, sőt rábízták a Diósgyőri Vár fejlesztésével kapcsolatos ügyeket is.

Vagyis úgy tűnik, az „erdélyi lobbi” újra erőre kaphat a városban.

Szerettük volna minderről megismerni Demeter Ervin álláspontját is, a volt kormánymegbízott azonban nem kívánt nyiltakozni az Átlátszónak.