Tóta W: Az pont olyasmi, mint a hajléktalan meg a cigány, kár belé a ropogós suska

Tehát

nem a karikás ostort meg a hentesbárdot kellene pörgetni, hanem kiépíteni és üzemeltetni az áldozatok védelmét.

Civilekkel, jogvédőkkel együttműködve, akik ügyvédet vagy magánnyomozót biztosítanak, riasztják a sajtót, pszichológust szereznek… igen, ezek a gyanús, sorosista civilek kellenének ide. Pont azok, akiknek a démonizálására használták a gyermekvédelem jelszavát.

Aztán kéne felvilágosítás. Hogy minden gyerek tisztában legyen azzal, hol a határ, mihez nincs joga a tanárnak, papnak, nevelőnek, és hová fordulhat, ha bántják őket. Ide megint csak nehéz lesz eljutni a mai állásból, ahol a felvilágosítás gyakorlatilag kommunizmust jelent, a jogvédelem pedig woke.

És ez önmagában is pénzbe kerül. Az meg egy másik jelentős tétel, hogy a gyermekotthonokban jól megfizetett, motivált, válogatott szakemberek dolgozzanak. Ilyesmire nem szívesen költenek az uraságok. Már szegényekre sem, de árva gyerekekre végképp. Az pont olyasmi, mint a hajléktalan meg a cigány, kár belé a ropogós suska. Azt lówellnessre is lehetne költeni, vagy templomgombra, amiben az úri osztály gyönyörködhet Anna-bál előtt meg után. És ez a pénz nem hoz látványos, felavatható eredményt. Nem lehet átvágni a szalagot Bicskén két év múlva, hogy itt tizenkét molesztálás nem történt.

A botrány a Fidesz szemszögéből mindenről szólt, csak az áldozatokról nem.

Számukra Novák és Varga volt az áldozat, esetleg a református egyház. Meg a párt, amely ilyen kellemetlen helyzetbe került, még tüntetni sem átalltak ellene. Vajon érdekük-e, hogy még több eset kerüljön napvilágra? Fogják-e segíteni a feltárást, a nyilvánosságot és az elszámoltatást?http://hvg.hu