Elkezdődött az egykori Központi Leánykollégium felújítása – tájékoztat a Peka Bau
default

default

2000 Kft. a Fecebook-oldalán.

Még tavaly augusztusban írtunk arról, hogy új tulajdonosa lett az évtizedek óta romló állapotú épületnek.

“A Központi Leánykollégium, melyet 1966-ban adtak át, Krisztik Pál terveinek köszönhetően az akkori legmodernebb vasbeton-technológiával épült. Egyedi „V” alakú lábai és a hidat jelképező formája magában hordozza az építészeti innováció szellemét – írta az épületről a Peka Bau.

A felújítás megkezdésével új fejezet nyílik az épület történetében. Az egykori kollégiumból egy modern belvárosi apartmanhotelt alakít ki a kivitelező. Decemberben Tóth Róbert az Avalon Center Kft. ügyvezetője azt mondta, hogy tervek szerint júliusra el is készülnek a munkálatokkal.

Az elmúlt időszakban megtörtént a munkaterület lekerítése és a belső bontási munkálatok is. Most elkezdődött az épület felújítása is, amelynek folyamatába néhány kép segítségével már mi is betekinthetünk.