”Amigóként” mindössze kéthetente, két órával beteg gyerekek napjait teheted szebbé

Kórházi ellátásban lévő gyerekeket játékkal, nyelvtanulással és kézműves foglalkozásokkal segíti az egyetemista csapatokkal dolgozó Amigos Alapítvány, amely munkájához önkénteseket keres Miskolcon. Az érdeklődő hallgatók jelentkezését március 3-ig várják. Az alapítvány tevékenységével jelenleg Budapesten, Szegeden, Szombathelyen, Debrecenben, Pécsen, és idén tavasztól Miskolcon van jelen. Egy nagy országos baráti közösséget alkotnak, miközben együtt segítenek a gyerekeknek – írja a Miskolci Egyetem honlapja. Az alapítvány a felhívásában azt írja:”Amigóként” mindössze kéthetente, két órával beteg gyerekek napjait teheted szebbé; év közben projekteken dolgozunk, így széles tapasztalatot szerezhetsz kommunikációban, eseményszervezésben, de akár csapatok vezetésében is; közösségi eseményeken életre szóló barátokra tehetsz szert az egész országból.” Aki szeretne egy közösség tagja lenni és egy jó ügy mellé is állni annak érdemes csatlakoznia – írja az egyetem.