….az oroszok félig-meddig történelem előtti életet éltek végtelen síkjaikon
Sarkadi-Szabo Kornel: Oroszország: ahol az ész csak bajt hoz – Szerb Antal a sötétség birodalmáról
„….az oroszok félig-meddig történelem előtti életet éltek végtelen síkjaikon. Fejedelmek, majd cárok váltották egymást, földesurak kegyetlenkedtek és meghaltak, de végeredményben minden cár és minden földesúr egyforma volt, egyformán „rettenetes”, ha csak egyet tüntet is ki ezzel a jelzővel a történelem. ….
A szakáll a régi Oroszország egyik nagy szimbóluma. Az ősi törvények tizenkét pénz büntetést mérnek arra, aki kitépi más ember szakállát — aki egy parasztot ok nélkül megöl, csak öt pénzt fizet. A másik nagy szimbólum a kancsuka (korbács).
A kancsuka nemcsak a cári eszme szolgálatában játszik nagy szerepet, hanem a családi életben is, amelyet később a szlavofilek oly idillikus színekkel rajzolnak. A XVI. századi Domosztroj, a házi szabályok és tanácsok gyűjteménye (szerzője Rettenetes Iván udvari papja) ezeket mondja: „Zsenge korától kezdve fenyítsd fiadat, akkor nyugalmad lesz öregkorodban és lelked díszére válik. És ne fogjon el gyengeség, ha gyermeked vered, nem hal bele, hanem még egészségesebb lesz . . . Semmiféle bűnért ne verd fülét vagy szemét és ne rugdosd a szíve alatt, hanem korbáccsal üsd, ez okos és egészséges, ha fájdalmas is“ .
…Az ész bajjal jár. Mielőtt a nagy orosz írókról beszélnénk, még egy általános jelenséget kell szóvá tennünk és ez az, hogy az ész csakugyan bajjal jár, mindig és mindenütt, de kevés helyen
annyira, mint a cári Oroszországban. Az orosz irodalomtörténetben az írók életrajza oly megrendítő olvasmány, hogy az ember szinte már kényszeredetten elmosolyodik, amikor a harmincadik íróval kapcsolatban olvassa ugyanazokat a szörnyűségeket. Amint már mondtuk:
Novikovot és Ragyiscsevet, az első orosz realistákat, halálra ítélték, majd Szibériába küldték.
Puskint a Kaukázusba és saját birtokára száműzték.
Lermontovot Puskin halálára írt ódája miatt a Kaukázusba.
Puskin követői közül Polezsájevet huszonöt évi közkatonáskodásra kényszerítettek.
A szelíd, német-romantikus Odojevszkij herceget tizenkét évi kényszermunkára ítéltek, azután mint közkatona szolgált.
Ryljejevet kivégezték.
Gribojédovot bebörtönözték.
Bjelinszkijt csak betegsége mentette meg Szibériától, halálos ágyánál naponta érdeklődött egy csendőr, hogy nem érzi-e mégis jobban magát.
Csádejevet elmegyógyintézetbe csukták, a cárizmusnak ez is kedvelt büntetése volt.
Herzen hat évig Vjatkában, majd hosszú ideig Novgorodban élt száműzetésben, míg végre külföldre menekült,
Szaltikov nyolc évig élt száműzetésben.
Még az angyali lelkű Turgenyevet is bebörtönözték, mert nekrológot írt Gogolról.
És Csemisevszkij húszéves szibériai fogsága mellett még Dosztojevszkij ismeretes sorsa is eltörpül.
És ez csak néhány név…
…A cárnő parancsban adta ki, hogy Oroszországban mindenki boldog, a jobbágynak itt sokkal jobb a dolga, mint Európában, a hivatalnokok atyai szeretettel bánnak a néppel — és aki mást mert írni, azt Szibériába vitték, mint Radiscsevet és Novikovot, a későbbi „leleplező” irodalom előfutárait….”
(A világirodalom története, Az orosz irodalom nagy kora, részlet)
Ezek után jöttek még csak a kommunisták, majd Sztálin, mely korszak irodalmát Szerb Antal már nem tudta szolzsenyicini teljességgel megírni, mert 1944 telén a balfi munkatáborban a magyar állam keretlegényei puskatussal agyonverték.