Egy Békés megyei pedofil ügyében nem látott tennivalót a Varga Judit vezette igazságügyi tárca

Különös fénytörést ad a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettese, Kónya Endre kegyelmi ügyének egy pár évvel ezelőtti kötegyáni eset: egy jogerősen elítélt pedofil bűnöző egészségügyi problémája miatt sem börtönbe, sem rabkórházba nem került. Ebben semmi kivetni- vagy tennivalót nem talált a Varga Judit vezette Igazságügyi Minisztérium.

Még 2020 nyarán számolt be a Narancs.hu egy korábban rendőrként dolgozott kötegyáni férfi büntetőügyéről. A Gyulai Járási Ügyészég öt rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette és két rendbeli tizenkettedik életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekmény végzésével elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat a 70 éves férfi ellen. A vádiratban egyebek között szerepelt, hogy 2019 augusztusában a férfi saját udvarára csalt és házában fajtalankodott egy 8 éves kisfiúval a román határ mellett található Békés megyei községben.

Az idős férfi pénzt ígért, ha a gyerekek az udvarban összegyűjtik a szemetet, de segített nekik biciklit javítani, emellett pedig cigivel, sörrel és borral kínálta a 10 év alatti gyerekeket. Az egyik fiúról a házban „lekerült” a nadrág. A nyugdíjas férfi fajtalankodott az akkor nyolcéves kisfiúval, akinek testvérével is próbálkozott. Nem sokkal később kirendelt pszichológusok és pszichiáterek megállapították: igaz, amit a kisfiú állít. Édesanyja azért is volt nagyon elkeseredve, mert félt, hogy fiában örök nyomot hagy az abúzus. „Nincsenek szavak arra, hogy mit érez egy olyan szülő, akinek gyermekét bántották” – nyilatkozta ekkor az anya. A férfi rövid időre előzetes letartóztatásba, majd bűnügyi felügyelet alá került.

Nem akármekkora fordulat következett már a vádemelés után, de az elsőfokú bírósági ítélet hirdetése előtt, 2020 decemberében. A férfival szemben újabb, kiskorú sérelmére elkövetett bűncselekmény gyanúja merült fel, amiért őrizetbe vették. Egy 14 éves fiút csalt a házába, simogatta, megpróbálta levenni a kabátját, de a gyerek ellökte magától és elfutott. A rendőrség az ügyészségnél a gyanúsított letartóztatását kezdeményezte, de a bíróság az ügyészség indítványával egyezően, az időskorú és súlyos, gyógyíthatatlan betegségben szenvedő férfi bűnügyi felügyeletét rendelte el.

 

Bár a rendőrség az ügyészségnek tett előterjesztésében a pedofíliával vádolt, és egy újabb hasonló cselekedete miatt ugyanezzel gyanúsított kötegyáni férfi előzetes letartóztatását indítványozta, a bíróság gyógyíthatatlan betegsége miatt csak bűnügyi felügyeletét rendelte el – tudta meg a Narancs.hu.

Magyarnarancs.hu·Bod Tamás·2020. dec. 9.

 

2021 februárjában a zárttá nyilvánított elsőfokú tárgyaláson a Gyulai Járásbíróság B. M. vádlottat bűnösnek mondta ki két rendbeli tizenkettedik életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekmény végzésével elkövetett szexuális erőszak bűntettében és öt rendbeli züllött életmód folytatására rábírással elkövetett kiskorú veszélyeztetésének bűntettében. Az elsőfokú bíróság a vádlottat 4 év 6 hónap börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte, emellett mintegy 1 millió forint bűnügyi költség megfizetésére is kötelezte. A férfi ügyvédjével együtt enyhítésért fellebbezett az ítélet ellen.

 

Zárt tárgyalás után kétrendbeli szexuális erőszak és ötrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt négy és fél éves börtönbüntetést kapott a 70 éves kötegyáni férfi a Gyulai Járásbíróság kedden született elsőfokú ítélete szerint.

Magyarnarancs.hu·Bod Tamás·2021. febr. 2.

 

A másodfokon eljáró Gyulai Törvényszék 2021 júniusában részben megváltoztatta az elsőfokú ítéletet: a vádlottat végleges hatályú foglalkozástól eltiltásra is ítélte. Ez kiterjed minden olyan foglalkozás gyakorlására vagy egyéb tevékenységre, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyásolási viszonyban áll. A másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet egyéb rendelkezéseit helybenhagyta. Az elítélt B. M. a bírósági tárgyalásokon semmifajta megbánást nem mutatott, s nem kért elnézést a gyerekkorú áldozatoktól és szüleiktől.https://magyarnarancs.hu/bun/egy-bekes-megyei-pedofil-ugyeben-nem-latott-tennivalot-a-varga-judit-vezette-igazsagugyi-tarca-265786