A múlt köde. Küldjél

 

A ProtonMail 2016 óta bárki számára ingyenesen elérhető, a levelezőszolgáltatás az adatbiztonságot és a privát szférát helyezi az első helyre. A céget a CERN korábbi kutatói alapították és jelenleg Svájcban van jegyezve. A svájci adatvédelmi törvények rendkívül szigorúak, ez az egyik garancia arra, hogy adatvédelem tekintetében megbízható szolgáltatásról van szó.

A ProtonMail egyik nagy előnye a végpontok közötti titkosítás. Ez azt jelenti, hogy leveleink az indulástól az érkezésig titkosítva vannak és a szervereken is titkosítva tárolják őket. Ez alól azért van kivétel, ha például egy nem Protomnail-es címre küldünk levelet (hanem mondjuk Gmail-re) értelemszerűen az nem biztos, hogy titkosított lesz. Ilyen esetben beállíthatunk egy kódot, amit a levél megnyitása előtt meg kell adni, ily módon tehát a titkosítás elérhető más szolgáltatók irányába küldött üzenetek esetében is. A titkosítás a levélben csatolt mellékletekre is vonatkozik!

Amennyiben a titkosítás él, az annak feloldásához szükséges kulcsokkal kizárólag mi rendelkezünk, tehát a ProtonMail-nél még ha akarnának sem tudnának belenézni a levelezésünkbe. Két jelszó áll a rendelkezésünkre, az egyikkel belépünk a levelezőalkalmazásba, a másikra pedig az üzenetek visszafejtésénél van szükség. Akinek nincs meg a második jelszó, nem fér hozzá az e-mailjeihez. Ha elhagyjuk a kódot, akkor buktuk a korábbi levelezésünket, még a Proton sem tud segíteni a visszaállításban.

A titkosítás mellett más biztonsági funkciók is vannak, beállíthatunk például 2FA-t, tudjuk kezelni a munkameneteket és van egy biztonsági napló is, ami minden azonosítási kísérletet tárol, akár IP címekkel is. Jelszó visszaállítás után például egy helyreállító mondatra vagy fájlra van szükség, míg ez nem történik meg, az adataink zárolva vannak. E-mail adatvédelem szempontjából is van két biztonsági beállítás. A távoli tartalmak betöltését mi vezéreljük, tehát a feladó fél szerverén lévő tartalmak nem töltődnek le automatikusan, ha azt az opciót válasszuk. Az e-mail követést is megakadályozhatjuk, ebben az esetben a feladó nem kap visszajelzést arról, ha megnyitják az általa küldött levelet. Valljuk be, titkosított e-mail szolgáltatóra nem sok embernek van szüksége. A ProtonMail szerteágazó biztonsági beállításait viszont jó lenne látni más szolgáltatóknál is. Nem is feltétlen a titkosítás miatt kell tehát a ProtonMailt választani, hanem a biztonság miatt. Ami még sokak számára egy pozitívum lehet, hogy ez a levelezőrendszer nyílt forráskódú. Beállíthatunk jelkódot vagy valamilyen biometrikus azonosítást a mobilalkalmazás megnyitásához.

Küldhetünk olyan leveleket is, amelyek egy bizonyos idő után automatikusan törlődnek a címzett postaládájából. Ez működik nem ProtonMail-es fiókok esetében is.

A ProtonMail felülete könnyen átlátható és testreszabható, több téma közül is lehet választani. A mobilos verzió nem ad annyi lehetőséget, mint a webes felület, ami a beállítási lehetőségeket illeti. A szokásos menüsor fogad bennünket, beérkező levelek, elküldött levelek, piszkozatok, levélszemét, lomtár.