Skip to content

A műsorvezető az ATV-ben. „Kaleta nem volt pedofil”, fegyelmi eljárást indítanak ellene

A  műsorvezető az ATV-ben. „Kaleta nem volt pedofil”, fegyelmi eljárást indítanak ellene

Somos András utólag azt mondta, „hibásan jogászkodott”. Az ATV elhatárolódik és szankcionál.

Márki-Zay Péter volt az ATV Szigorlat című műsorának vendége február 20-án reggel. A Mindenki Magyarországa Néppárt elnökét Kuczogi Jakab, a Szabad Európa újságírója és Somos András, valamint Krug Emília műsorvezetők kérdezték. A beszélgetés első perceiben szóba került a pedofília, egy ponton pedig Kaleta Gábor volt perui magyar nagykövet ügye is.

Kaletáról 2020-ban írta meg az Index, hogy több ezer kiskorúakról készült pornográf fényképet találtak a laptopján, amiért büntetőeljárás indult ellene Peruban, mire a magyar kormány titokban hazahozta, amit egy évig titokban tartottak. Az akció egyes részletei a mai napig titkosak. A volt nagykövet mindent beismert a bíróságon, a 2020-ban született jogerős ítélet értelmében felfüggesztett börtönre és 540 ezer forint pénzbüntetésre ítélték gyermekpornográfia miatt.

Az ATV-n a következő párbeszéd zajlott le a témában Somos András és Márki-Zay között:

Somos: Tudna arra példát mondani, hogy hány pedofilt engedtek szabadon?

Márki-Zay: Hát én a Kaletán háborodtam fel annak idején legjobban.

Somos: De ő nem volt pedofil.

Márki-Zay: Nem volt pedofil?

Somos: Nem.

Márki-Zay: Hát elnézést, miért nem volt pedofil?

Somos: Azért, mert olyan képeket nézegetett, amelyeken kiskorúak szerepelnek, ez nem pedofil bűncselekmény.

Márki-Zay: Hát ehhez képest elítélték érte. Bocsánat, ez az első, hogy ezt hallom. Elítélték pedofíliáért Peruban meg Magyarországon is.

Ezen a ponton becsatlakozott a másik műsorvezető, Krug Emília is, aki azt mondta, nemrég olvasta a Hintalovon Alapítvány vezetőjének, dr. Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakembernek a cikkét arról, hogyan ne váljon a gyermekvédelem és a pedofilozás politikai termékké.

Krug Emília: Na például így nem, hogy az emberek általában azt se tudják, mit jelent a pedofília. Ami azt jelenti, olyan vágyakat, amelyeket csak egy kiskorú tud egy ilyen pedofil emberben kielégíteni. Itt most nem erről van szó. Tehát, ne legyen ez az ügy politikai termék, és hogy legyen az áldozatokon legyen a figyelem.

Márki-Zay csak azt tudta ismételgetni, hogy „de hát elítélték”.

Az esetről kérdéseket küldött az ATV-nek a Telex, ezt a választ kapták:

„Az ATV elhatárolódik Somos András kijelentésétől és szankcionálni fogja azt. Súlyos hibának tartjuk, ezért fegyelmi eljárás indul Somos András ellen. A műsorvezető arról tájékoztatta a szakmai vezetést, hogy hibásan jogászkodott, és arra akarta felhívni a figyelmet, hogy a gyermekpornógráfia miatt történő elítélés jogilag nem azonos a pedofil bűncselekménnyel. Az ATV ezzel nem ért egyet, és nem is tud azonosulni azzal.”

A Telex megszólaltatta Gyurkó Szilviát is az elhangzottak kapcsolatban, aki elmondta, hogy egyáltalán nem ördögtől való dolog a gyermekpornográfiáért elítélt Kaleta Gábor nevét a pedofília kontextusában emlegetni. A gyermekjogi szakember rávilágított, hogy a pedofília alkategóriája az online pedofília: azaz minden olyan cselekmény, amikor egy személy 18 év alattiakkal készült pornográf felvételeket használ a saját szexuális igényeinek, vágyainak kielégítéséhez.

Hozzátette: más európai országokban sokkal szigorúbban kezelik azokat az ügyeket, amelyekben gyermekpornográfia használatáról, birtoklásáról vagy terjesztéséről van szó. A szakértő felhívta a figyelmet arra is, hogy a gyermekek szemszögéből nincs különbség offline vagy online pedofília között.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



23 Comments

  1. Névtelen
    2024.02.21. 05:50

    No,akkor kövessük a Somos-féle LÓgikát:
    1. Kaleta „nem pedofil”
    2. Szájer Józsi nő
    3. O.V. nem Miniszterelnök
    4. Schmidt Mária nem bandzsa
    5. Elvis Presley él
    6. stb
    7. stb
    . . .

    • Névtelen
      2024.02.21. 15:13

      8. a leszbikák nem pedofilok

      • Névtelen
        2024.02.21. 17:26

        9. A drag qeen-ek a gyerekek érdekeit veszik figyelembe.
        10. A pedagógus és a pedofil között az a különbség, hogy a pedofil IGAZÁN szereti a gyerekeket.

  2. Névtelen
    2024.02.21. 06:20

    Nincs itt semmi látnivaló, Tóni jól fizeti?

    1
    1
    • Névtelen
      2024.02.21. 18:37

      Ugyan már! Sándor Soros a sztár, meg Ursula !

  3. Névtelen
    2024.02.21. 06:39

    Ha az ATV elhatárolódik, akkor Somos Andrást a „hibás jogászkodás „, a szájából kiesettek után reklamációnak, mea – culpázásnak, bűnbocsánatnak helye nincs !
    Azonnali hatállyal – bármiféle vizsgálat nélkül – ki kell rúgni.

    „Ha elszabta, hát elszabta,
    utólag már szabhatja . . . „

    • Névtelen
      2024.02.21. 06:55

      Igen, mehet oda, ahová való! Orbán seggébe.

      1
      1
      • Névtelen
        2024.02.21. 17:28

        Ha már Gyurcsány seggébe nem fér be miattad.

  4. Névtelen
    2024.02.21. 07:21

    A HIT-gyüli nem határolódik el ?
    Mint mond PROF. (próféta) Német Sándor ?

    1
    2
  5. Névtelen
    2024.02.21. 07:53

    Novák Katalin, 46 éves.
    Köztársasági elnökként töltött ideje: 22 hónap!
    Várható juttatások, a 22,azaz HUSZONKETTŐ hónap világ”kirándulás” után,es a pedofil segédkezés után, a következő:
    -havi 4.8 milla netto
    – szolgálati lakás,cseléd,titkárság,sofőr,stb….
    Szóval kb.,mindennel együtt, kb havi 10 millió Ft lesz katika ellátása ÉLETE VÉGÉIG!!
    Tegyük fel!!
    Katika él kb „Eu átlag” 80 évet.
    Az még 34 év.
    Azaz 4 milliárd forint!
    Na ennyi PedoKati jutalma,a mosdatás és árulás után!

    4
    1
    • Névtelen
      2024.02.21. 09:22

      Ha olimpikon méltatlanná válik az olimpiai járadék folyósítására, akkor azt megvonják.
      A köztársasági elnök , ha méltatlanná válik, neki miért járnak a juttatások ?

      1
      1
      • Névtelen
        2024.02.21. 18:50

        majd a nemzeti-szocialista vagyis náci, vagyis Gyöngyösi -Dobrev qrmány kétharmaddal megváltoztatja.

        1. §: Novák nem kaphat élete végéig, kétszer annyit mint egy hatalmas párt ( pl: a Párbeszéd) frakcióvezetője
        2. §: A 4 milliárdot Alex Soros csak egy 4 másodperces shortolással, longolással termelheti ki
        (stopper)
        3. §: Novák életjáradék melletti juttatást csak a volt külkereskedő utazó fiacskája határozhatja
        meg széder estén.

    • Névtelen
      2024.02.21. 12:25

      . . . és az inflációval még nem is számoltál . . .

      • Névtelen
        2024.02.21. 15:10

        a sárga bolsi irigység mindennel is számol az új zabrálás kezdetéig.

        Történelmi tapasztalat

        1
        1
    • Névtelen
      2024.02.21. 15:07

      Tudjuk! B…i vagy.

      ” Nem kell ezt kimondani, elég sugalmazni, sejtetni, elegendő az indulatot fenntartani. De ez csak a dolog egyik, kisebbik része. A lényeg ezután következik, ugyanis az Alinsky-féle sajtó „feltárta”, „kikutatta”, „kioknyomozta”, hogy a K. Endrét először védő ügyvéd – sosem fogják kitalálni –, nem más, mint Etyek jelenlegi fideszes alpolgármestere, aki ráadásul egy állami cég igazgatója.

      Mi az összefüggés ezen dolgok között? Semmi? Mi következik abból, hogy nevezett ügyvéd Etyek alpolgármestere és egy állami cég igazgatója, s évekkel ezelőtt védte K. Endrét?

      Semmi sem következik ebből.

      Olyan ez, mint a régi vicc: Két rendőr találkozik, az egyik hóna alatt van egy vastag könyv. Kérdezi a komája: – Mi az, mit olvasol? – Ez, kérlek alássan, Logika. – Logika? Hát az micsoda? – Na figyelj, elmagyarázom: te ugye szeretsz horgászni. Ha szeretsz horgászni, időnként elmész egy-egy hétvégére valahová, víz mellé. S ha már ott vagy, egyedül, az asszony otthon, hát esetleg elviszel magaddal egy nőt, és hétvégén megy az etyepetye… – Öregem, ez fantasztikus! Pont így szokott lenni! Ez a logika? – Igen. Egy tényből ki lehet következtetni egy sor másikat. Tessék, kölcsön adom.

      Két hét múlva a rendőr, aki kölcsön kapta a logikát, találkozik egy másik komájával, aki kérdezi: – Mi az a könyv a hónod alatt? – Ez barátom, logika. –Logika? Az meg micsoda? – Na figyelj, elmagyarázom! Te szeretsz horgászni? – Nem. – Na látod, akkor te b…i vagy.”

  6. Névtelen
    2024.02.21. 12:27

    A lenézett amcsiknál fényképes nyilvántartás van róluk, és a szomszédokat is értesítik, ha pedofil költözik a környékre.

    1
    1
  7. Névtelen
    2024.02.21. 15:11

    Most akkor Piroska on line vagy off line kapta be a farkasnak?

  8. Névtelen
    2024.02.21. 15:43

    „Fantasztikus, éppen ideje volt! És akkor nézzük a kezdeményezőket:

    Hodász András, Pop Mert Julián, Pető Attila, Pion István. S nézzük az életkorukat: Hodász 43 éves, Pop Mert Julián 29 éves, Pető Attila 36 éves, Pion István 40 éves. Legalábbis remélem, felületes kutatásaim helytállóak. Ők – saját bevallásuk szerint – gyermekkorukban szenvedtek el abúzust, vagyis 14 éves koruk előtt, hiszen, mint tudjuk, 14 éves kor felett nincs pedofília,

    akkortól ephebofília van, ennek alapján védték körömszakadtáig az Alinsky-félék a Bite Zsolt nevű szörnyeteget, aki diákjaival létesített szexuális kapcsolatot, és ez az ocsmány féreg ezzel naturális részletességgel dicsekedett is. Tőle valamiért nem akarta megvédeni a gyerekeket ugyanez a baloldal.

    No de vissza a kezdeményezőkhöz. Amennyiben helyesen kutakodtam életkoruk után, akkor Hodász Andrást valamikor 1985 és ’95 között érte abúzus. Vagyis vagy még a kommunizmus idején – hát már akkor is? –, vagy a Horn-kormány alatt.

    Pop Mert Julián 29 éves, 13 évesen abuzálták, vagyis 2008-ban. Ki is volt akkor a miniszterelnök? Gyurcsány Ferenc. Szociális minisztere Lamperth Mónika, egészségügyi minisztere Horváth Ágnes, oktatási minisztere Hiller István. Jaj ne, hát ez nem lehet!

    Akkor nem lehetett pedofília, nem abuzálhattak gyerekeket, hiszen ez a „fideszesek” kedvenc elfoglaltsága!

    Pető Attila 36 éves. 13 évesen szenvedett el szexuális zaklatást, vagyis az első Orbán-kormány idején – az Alinsky-féle sajtó akkor ezentúl őrá helyezi majd a hangsúlyt. Ugyanis Pion Istvánra sem helyezheti, mivel ő 40 éves, őt valamikor 1997-ben érhette a trauma, vagyis Horn Gyula idején. (Népjóléti miniszter Kökény Mihály, oktatási miniszter Magyar Bálint.)

    Egyszóval az Alinsky-féle és a viccbéli rendőri logika szerint itt mindenki pedofil és pedofilsimogató, Horntól Gyurcsányon át Orbánig. Viszont – legalább – csak Orbán alatt vállalták a felelősségüket a hibát vétők. Itt tartunk most. Holnap meg majd megírja Kaufmann Balambér, hogy K. Endrét az általános iskolában az a Klárika néni tanította, aki most a fideszes vezetésű Alsómocsoládon a nyugdíjas otthonban él, és saját bevallása szerint a Fideszre szavaz.

    Kell még valamit mondanom, Ildikó?”

    • Névtelen
      2024.02.21. 17:29

      ne mondj semmit, tudjuk hogy gonosz vérbajos idióták selejtes elaborátuma vagy

  9. Névtelen
    2024.02.21. 17:55

    elnézem ezeket az emberi hulladékokat ott almádiban összegyülekezni a dagadt seggszagára, hát sehol egy ruszki vagy kínai gépjármű sehol egy azerbajdzsáni ruha vagy börönd táska vagy óramárka
    mindig mindig csakis annak a hanyatló nyugatnak majmolása folyik ezeknél
    vajon ezek ennyire hülyének nézik a választóikat?
    még jobban

  10. Névtelen
    2024.02.21. 18:33

    Komolyan mondom várom azt az időt amikor lesz egy olyan nap, amikor mindent el lehet követni büntetlenül. Ez a lúvnya rajta van a listámon.

  11. Névtelen
    2024.02.22. 10:10

    2021. évi LXXIX. törvény
    a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról * 20. § A Btk. „Gyermekpornográfia” alcíme helyébe a következő rendelkezés lép:

    „Gyermekpornográfia”

    204. § (1) Aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt ábrázoló pornográf felvételt

    a) megszerez vagy tart, bűntett miatt egy évtől öt évig,

    b) kínál, átad vagy hozzáférhetővé tesz, bűntett miatt két évtől nyolc évig,

    c) készít, forgalomba hoz, azzal kereskedik, illetve ilyen felvételt a nagy nyilvánosság számára hozzáférhetővé tesz, bűntett miatt öt évtől tíz évig

    terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

    (2) A büntetés az (1) bekezdés a) pontja esetén két évtől nyolc évig terjedő, b) pontja esetén öt évtől tíz évig terjedő, c) pontja esetén öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, ha az ott meghatározott bűncselekményt

    a) tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére,

    b) az elkövető nevelése, felügyelete, gondozása vagy gyógykezelése alatt álló személy sérelmére, illetve a sértettel kapcsolatban fennálló egyéb hatalmi vagy befolyási viszonnyal visszaélve, vagy a sértett kiszolgáltatott helyzetét kihasználva,

    c) hivatalos személyként e minőség felhasználásával,

    d) sanyargatást vagy erőszak alkalmazását tartalmazó felvételre, vagy e) különös visszaesőként

    követik el.

    (3) A büntetés az (1) bekezdés a) pontja esetén öt évtől tíz évig terjedő, b) pontja esetén öt évtől tizenöt évig terjedő, c) pontja esetén öt évtől húsz évig terjedő szabadságvesztés, ha az ott meghatározott bűncselekményt tizenkettedik életévét be nem töltött személy sanyargatását vagy erőszak alkalmazását tartalmazó felvételre követik el.

    (4) Aki az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott

    a) bűncselekményhez anyagi eszközöket szolgáltat, bűntett miatt egy évtől öt évig,

    b) bűncselekményre irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt három évig

    terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

    (5) Aki tizennegyedik életévét betöltött, de tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt ábrázoló pornográf felvételt

    a) megszerez vagy tart, bűntett miatt három évig,

    b) készít, bűntett miatt egy évtől öt évig

    terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, ha a (2) bekezdés b)–e) pontjában meghatározott valamely körülmény nem áll fenn.

    (6) Aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt vagy személyeket pornográf felvételen való szereplésre felhív, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

    (7) Aki tizennegyedik életévét betöltött, de tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt vagy személyeket pornográf felvételen való szereplésre felhív, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, ha a (2) bekezdés b)–e) pontjában meghatározott valamely körülmény nem áll fenn.

    (8) E § alkalmazásában pornográf felvétel: a másnak vagy másoknak a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal, célzatosan a nemi vágy felkeltésére irányuló módon történő ábrázolása, ideértve a nem létező személy vagy személyek valósághű ábrázolását is.

    204/A. § (1) Aki

    a) olyan pornográf műsoron vesz részt, amelyben tizennyolcadik életévét be nem töltött személy szerepel vagy ilyen személyek szerepelnek, bűntett miatt két évtől nyolc évig,

    b) tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt vagy személyeket pornográf műsorban szerepeltet vagy ilyen pornográf műsort szervez, bűntett miatt öt évtől tíz évig

    terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

    (2) A büntetés az (1) bekezdés a) pontja esetén öt évtől tíz évig, b) pontja esetén öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, ha az ott meghatározott bűncselekményt

    a) tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére,

    b) az elkövető nevelése, felügyelete, gondozása vagy gyógykezelése alatt álló személy sérelmére, illetve a sértettel kapcsolatban fennálló egyéb hatalmi vagy befolyási viszonnyal visszaélve,

    c) hivatalos személyként e minőség felhasználásával,

    d) sanyargatást vagy erőszak alkalmazását bemutató műsorra, vagy

    e) különös visszaesőként

    követik el.

    (3) A büntetés az (1) bekezdés a) pontja esetén öt évtől tizenöt évig, b) pontja esetén öt évtől húsz évig terjedő szabadságvesztés, ha az ott meghatározott bűncselekményt tizenkettedik életévét be nem töltött személy sanyargatását vagy erőszak alkalmazását bemutató műsorra követik el.

    (4) Aki az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott

    a) bűncselekményhez anyagi eszközöket szolgáltat, bűntett miatt egy évtől öt évig,

    b) bűncselekményre irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt három évig

    terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

    (5) Aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt vagy személyeket pornográf műsorban szereplésre felhív, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

    (6) Aki tizennegyedik életévét betöltött, de tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt vagy személyeket pornográf műsorban szereplésre felhív, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, ha a (2) bekezdés b)–e) pontjában meghatározott valamely körülmény nem áll fenn.

    (7) E § alkalmazásában pornográf műsor: a más vagy mások nemiségét súlyosan szeméremsértő nyíltsággal megjelenítő, célzatosan a nemi vágy felkeltésére irányuló cselekvés vagy előadás.”

    21. § A Btk. 222. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

    „(4) Az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki az (1) bekezdésben meghatározott zaklatást tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére követi el, két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük