A kormánypártok szerint elárasztották a közösségi oldalakat a panaszos posztok és kommentek, ami nem véletlen, hiszen romokban hever a tömegközlekedés: gyakran a menetrend szerinti járatok sem tudnak elindulni, emiatt hatalmas a zsúfoltság a járműveken. Ennek pedig az az oka, hogy csökkent a tömegközlekedésre szánt önkormányzati pénz, elmaradtak a karbantartások és állandó a munkaerőhiány, miután nem tudták megtartani a dolgozókat.

A kormánypártok képviselői rendkívüli közgyűlés összehívását is kezdeményezték – cégvezetőket akartak leváltani és újakat megválasztani –, de Veres Pál polgármester ezt negligálta. Hollósy András, a Fidesz-KDNP-frakció szóvivője szerint ez törvénysértő – ebben egyébként nekik adott igazat a kormányhivatal is –, és kijelentette, a rendszerváltást követő legújabb politikatörténetben nem fordult még elő, hogy egy megválasztott közgyűlés tagjai és önkormányzati képviselői nem élhetnek demokratikus jogaikkal.

Veres – írta ki a Facebook-oldalára – arra hivatkozva tagadta meg a testület összehívását, hogy

alantas támadást indult a város és a cégei ellen, és a kezdeményezők törvénysértő előterjesztés-csomagot szerettek volna elfogadtatni, 

amelyek célja az, hogy kárt okozzanak Miskolcnak és megbénítsák a működését. S közölte azt is, hogy a benyújtott javaslatokat csak akkor tudta volna elfogadni a közgyűlés, ha a helyi fideszes képviselőkkel együtt szavaznak a DK és az LMP képviselői, mint ahogy azt decemberben is tették.

Annak, hogy ez a két párt gyakran kibeszél a kórusból, az is az oka, hogy nem szeretnék, ha – a 2019-ben még általuk is támogatott – Veres Pál lenne a balliberális pártok polgármesterjelöltje. Gyurcsány Ferenc és Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke még tavaly novemberben  jelentette be Miskolcon, hogy helyette – a Dobrev Klára egyik kedvenc vidéki politikusának számító – Hegedűs Andrea DK-s parlamenti (volt önkormányzati) képviselőt indítanák. A két országos pártelnök akkor még „csak” azt olvasta a városvezető fejére, hogy nem teljesítette a 2019-es ígéreteit, s kuratóriumi tagságot vállalt a Miskolci Egyetemen, ebből pedig azt a következtetést vonták le, hogy nehéz eldönteni, Veres inkább az ellenzék vagy a kormánypártok oldalán áll-e.

A borsodi megyeszékhelyt irányító Veres Pál a DK-nak nem elég ellenzéki, az LMP-nek pedig nem elég zöld, így helyette a Gyurcsány-párti Hegedűs Andreát ajánlják.

A DK érezhette, hogy ez az indok azért kevés lesz, ezért a minap ennél durvább közleménnyel állt elő. Ebben azt írják, Miskolc változásra vágyik, ám a jelenlegi városvezetés a változatlanságot kínálja. Szerintük a helyiek úgy értékelik, a jelenlegi a megyeszékhely irányítói buborékban élnek, nem értik és nem hallják az emberek valós problémáit, még egy ilyen öt évet pedig nem bír ki Miskolc. A Gyurcsány-párt szerint nincsenek döntések, nincs felelős városvezetés, hiányzik a szakmaiság, ehelyett döntésképtelenség, tehetetlenség, szakmaiatlanság jellemzi az önkormányzatot, a nyitott városháza ígérete helyett pedig titkolózások szövik át a polgármesteri hivatal és a városi cégeket összefogó holding működését.

A miskolciak azt tapasztalják, hogy olyan városban élnek, ahol a polgármester és az őt támogató pártok nem tartják be a közgyűlés működésének törvényi szabályait, 

ahol a vezetés hűbérbirtokként tekint Miskolc vagyonára. Ahol megígért busz- és villamosjáratokat törölnek, ahol egy művészettörténésznek kell tanácsot adni a közlekedés átszervezésére a Dayka-átkötésnél, ahol az elkövetett hibáknak se felelősei, se következményei nincsenek. Ahol nem tudhatják meg, milyen feltételekkel köttettek meg a hétköznapi életüket egyáltalán nem szolgáló gigaberuházások, mint a Diósgyőri vár felújítása és az Ellipsum megépítése. 

Ahol az adóforintjaikból működtetett városi újságból, tévéből nem tudhatják meg a valós híreket, elhallgatják a választásokon induló jelöltek nevét, ahol csak és kizárólag Miskolc polgármesterének és az ő újraindulását támogató pártok propagandájának jut hely – ezt a módszert a fideszes kommunikációból jól ismerjük” – fogalmaz a párt.

A Demokratikus Koalíció azt is leszögezi, továbbra is nyitott az ellenzéki összefogásra, de csak olyan pártokkal, szervezetekkel,

amelyek valódi demokrata politikát képviselnek, és a közösből nem kivenni akarnak, hanem gyarapítani azt. S leginkább azt várja el a többiektől – az MSZP-től, a Párbeszédtől, a Jobbiktól, valamint a Momentumtól –, hogy álljanak Hegedűs Andrea mögé.

Az persze jól hangzik, hogy a DK a város, az itt lakók érdekében akar megszabadulni Verestől, de a helyzet ennél prózaibb. A Gyurcsány-párt valójában azért orrolt meg Veresre, mert – annak ellenére, hogy országosan ők a legerősebb ellenzéki párt – kihagyta őket mindenből, nem vonják be őket a döntésekbe, nem kaptak alpolgármesteri pozíciót, nem vehetnek részt magas szinten az önkormányzati cégek irányításában.

Másfelől szélesebb körű kihatásai is vannak az ügynek,

Miskolc mégis csak a negyedik legnépesebb város, nagyon nem mindegy, melyik párt adja az ellenzéki polgármesterjelöltet.

Az országos szinten a létéért küzdő MSZP-nek elemi érdeke, hogy a politikusuk, Veres Pál június 9-én újra polgármester legyen, vagy legalább részt vehessen a választáson, a szivárványkoalíció legerősebb pártja, a DK viszont nagyon rosszul viselné, ha ebben a városban sem az ő emberük szállna ringbe, hiszen számos nagyobb településen – például Szegeden, Pécsett – biztosan ez a helyzet, de Győrben sem dőlt még el ez a kérdés.

Információink szerint most nem úgy néz ki, hogy bármelyikük is engedne, akkor pedig maradna az előválasztás mint csodafegyver. Csakhogy ehhez egyik félnek sem fűlik nagyon a foga, oly mértékben megromlottak közöttük az emberi viszonyok, hogy a vesztes fél nem szívesen támogatná a kampányban a győztest. Ráadásul egyre fogy az idő, márpedig egy ilyen voksolás megszervezése, lebonyolítása nem megy egyik napról a másikra.

Ha viszont végül egyik fél sem rántja el a kormányt, s mindketten elindulnak, akkor szinte biztosra vehető a kormánypárti jelölt győzelme.

A Fideszen belül azonban úgy vélik, egyetlen ellenzéki jelölt esetén is van esélyük annak ellenére is, hogy Veres 2019-ben 14 százalékponttal, tehát elég simán nyert, ám úgy vélik, akkora az elégedetlenség a városban, hogy az itt élők nagyon nem szeretnének a következő öt évre újra balliberális polgármestert.https://mandiner.hu/belfold/2024/02/kemeny-roncsderbi-folyik-miskolcon