Skip to content

Azahriah páros lábbal szállt bele a kormányba: Új szint az, hogy pedofil arcoknak falazunk

Azahriah páros lábbal szállt bele a kormányba: Új szint az, hogy pedofil arcoknak falazunk

A zenész szerint most az egyszer nem lehetett elsunnyogni meg elügyeskedni a dolgot.

Novák Katalin kegyelmi botránya
Még a kormánypártok soraiban is komoly felzúdulást keltett, hogy Novák Katalin köztársasági elnök megkegyelmezett a bicskei gyermekotthonban történt pedofil ügy egyik érintettjének, K. Endrének. A botrányba Novák Katalin, valamint Varga Judit igazságügyi miniszter is belebukott. Az ügy legfrissebb fejleményeit cikksorozatunkban követhetik.
FRISS CIKKEK A TÉMÁBAN

Egyedül is meg tudná tölteni ezt a teret háromszor – ezt a felvezetést kapta Azahriah videóüzenete a péntek esti influenszertünetésen a Hősök terén. A zenész rögtön a kormány egyik szlogenjét pukkasztotta ki, szerinte ugyanis üres frázis az, hogy „védjük meg a határainkat, védjük meg a gyerekeinket”. Sosem volt igaz abban a formába, ahogy „a pofánk elé tolták egy szánalmas nemzeti konzultációnak csúfolt, ócska, hazug eldöntendő kérdésekkel teleírt mihaszna papírlap formájában.”

„A gyerekeket, azaz a szülők aggodalmát a gyerekeik felé felhasználják arra, hogy lázítsanak, buzdítsanak valami ellen, ami aztán politikai haszonná konvertálódik. A nárcisztikus manipulatív tanárok országszerte az iskolákban, az oktatás teljes leépítése, és a pedofíliában szenvedő beteg és gátlástalan emberek gyerekek közelébe engedése az, ami nem büdös a hatalomnak, abban az esetben, ha politikai érdek húzódik mögötte.”

Azahriah szerint teljesen új szint az, hogy „pedofil arcoknak falazunk”, bár – mint mondta – nem ez volt az első eset, hogy pedofilokat engedtek szabadon, csak egyszerűen „most koppantak”. „Nemrég még a több tízezres deepwebes gyerekpornót birtokló Kaletát engedték ki félmillió forintos bírsággal, hogy aztán tovább folytathassa a beteg dolgait” – emlékeztetett.Azahriah felhívta rá a figyelmet, hogy a narratíva szerint bátor tettnek minősítik Novák Katalin és Varga Judit lemondását, „milyen emberséges, hogy hibázott, és bevallotta”. „Dehát nem volt más lehetőség. Ha nem derült volna ki, ha nem jön ki a cikk, bárki is elhiszi azt, hogy maguktól felismerve hibájukat lemondtak volna? Most az egyszer nem lehetett elsunnyogni meg elügyeskedni a dolgot, mint eddig megannyi alkalommal.”

„Most ébredni kell, látni kell, hogy hiába különbözünk személyi vagy családi hátterünkből adódóan, más ideológiát vallunk, de vallunk valamit. Jobbára mindnyájan azt valljuk, hogy a gyemrekbántalmazás no go. A pedofília no go. A nyilvános megaláztatás, a karaktergyilkosságok állami milliárdokból is legyen már no go! (…) Egy közös biztos lesz bennünk, hogy komolyan gondoljuk azt, amit gondolunk, hogy bántja a lelkünk az igazságtalanság.”



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Egy hozzászólás

  1. Névtelen
    2024.02.16. 21:42

    Mit ért karaktergyilkosság alatt? Az elmeosztály szereplőinek leleplezését, amik világ-Magyarországot építenek a világ összes szerepe többszörös végrehajtásával? Mert az igazság azt mondja, hogy össze kell állítani a listát róluk, tetteikkel, betegségeikkel együtt, valamennyi deformációjukkal, amelyek végett mészároltak. Már úgy kezdtek 1956-ban, hogy kiengedték a börtönökből az összes perverz pulyaszeplősítőt, rengeteg volt a bányászok között is, amiről nyíltan nem beszéltek,mivel foglalkoznak esténként, hogy mindig visznek egy kislányt maguknak. Hallgatnak rólam születésem óta, pedig már én az utolsó voltam a gyerekeim mellett, akit az ország végig gyalázott egy életen, üzenve az ég seregének és a medvének. Ez az ország védelmet érdemel? Zoránt kiválasztották remegő hanggal, majd az összes perverzét a világnak, amit a nyíregyházi létredobálás idején ismételtek. Nem írom le, mi történt, de én egyetlen számát sem tudtam végig hallgatni. Vele kezdődött a szentháromsággal. A kormány meggyalázta Csepregi Éva főnixes főszereplőjük kíséretével az egész világon a nőket, elindították Gábor Zsazsa és Staller Ilona népét a lepedővel letakart Európába, hogy összepisiljék. Mi ez az ország akkor, kérdem én, mint 1995 óta írni megtanuló roncsa a vonulóknak,mivel liberális színben hajtották ezt mind végre a Hunnia szentháromság és hippi,punk,beat apokalipszisei mellett, amiből felállították a szociális hálózatukat is. 1997 óta ünneplik a kivégzésemet, győzelmüket a magyar kormány nevében.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük