Miskolc.  Nem tudni, hogy pontosan milyen feltételekhez köti a város az ingyenes utazást

Több mint két héttel ezelőtt jelentette be Nemény András szombathelyi polgármester, hogy áprilistól ingyenes lesz a 16 éven aluliak számára a közlekedés a helyi járatos buszokon. A bejelentés nem egyedülálló, az elmúlt hetekben, hónapokban több nagyváros is bejelentette, hogy tavasztól ingyen utazhatnak a járatokon a 14 éven aluliak. Megnéztünk több várost, hogy hány éves korig és milyen feltételekkel teszik ingyenessé a tömegközlekedést.

Budapest

Habár a legtöbb bejelentés a diákok ingyenes tömegközlekedéséről az utóbbi hetekben látott csak napvilágot, Budapesten a BKK-járatokon már 2021 ősze óta utazhatnak ingyen a 14 év alatti tanulók.

A BKK honlapján azt írta, a kedvezményt a tanulói jogviszonnyal rendelkező gyermekek, fiatalok annak a tanévnek az utolsó napjáig (augusztus 31.) vehetik igénybe, amelyben a 14. életévüket betöltik.

Az ingyenes utazás

  • a Budapest határain belül közlekedő BKK-járatokra,
  • a környéki buszokra,
  • és a HÉV-vonalakra vonatkozik, de csak Budapest közigazgatási határain belül.

Debrecen

Hasonlóan Szombathelyhez, Debrecenben is január elején jelentették be, hogy ingyenes lesz a 6 és 14 év közöttiek számára a tömegközlekedés.

Papp László polgármester a debrecen.hu szerint néhány héttel ezelőtt egy sajtótájékoztatón azt mondta, az önkormányzat célja, hogy április 1-jétől bevezessék az ingyenes helyi közösségi közlekedési bérletet.

A bérlet a tervek szerint a Debrecen Városkártyával és a Junior Debrecen Városkártyával lenne elérhető. A polgármester korábban azt közölte, az ingyenes közlekedést azok is igénybe vehetik, akik nem Debrecenben laknak, de a városban működő óvodába vagy iskolába járnak. A városkártyát egy, a Belügyminisztérium által létrehozott, erre a célra kialakított elektronikus rendszeren, applikáción keresztül lehet majd igényelni.

Számítások szerint ezzel a lépéssel 16 ezer gyermek számára lesz ingyenes a tömegközlekedés.

Miskolc

Miskolcon is január végén jelentették be, hogy áprilistól ugyancsak a 14 éven aluliak számára ingyenes lesz a tömegközlekedés. Veres Pál polgármestermester nemrég egy Facebook-posztban azt írta, ingyenes, környezetbarát, elektromos árammal működtetett közösségi közlekedés kiépítését akarják elérni tíz éven belül.

Hozzátette, hamarosan aláírásgyűjtést fognak indítani a városban, hogy „egyértelműen kiderüljön, akarják és támogatják-e az itt élők az ingyenes és zöld tömegközlekedés ügyét. A cél 15 ezer aláírás összegyűjtése március 15-ig.”

Majd megjegyezte, az aláírásgyűjtés fényében döntenek, hogy április 1-jétől bevezessék-e az ingyenes közlekedést. Mivel a bejelentés viszonylag friss, nem tudni, hogy pontosan milyen feltételekhez köti a város az ingyenes utazást.

Szeged

Hasonlóan a fenti példákhoz, Szegeden is csak a 14 éven aluliak számára lesz ingyenes a tömegközlekedés április 1-jétől. Botka László szegedi polgármester szerint erre a város 220 millió forintot költ éves szinten.

Azt viszont az önkormányzat még nem közölte, hogy hogyan igényelhetik majd a diákok az ingyenes kedvezményt.

Kecskemét

Áprilistól Kecskeméten nem csak a 14 év alattiak, hanem valamennyi tanuló számára díjmentes lesz a tömegközlekedés. Ezt január végén jelentette be a város polgármestere.

Kecsup.hu tudósítása szerint Szemereyné Pataki Klaudia polgármester egy korábbi sajtótájékoztatón elmondta, a tavaly indított új iskolabérletet tennék áprilistól ingyenessé, amit a nappali tagozaton tanulók (vagyis a 6 és 25 év közöttiek) vehetnek igénybe.

Hozzátette, a fiatalok mellett az idősek számára is teljesen ingyenessé tennék áprilistól a tömegközlekedést.

A döntés még nem végleges, a közgyűlésnek még el kell fogadnia a javaslatot, de ha februárban rábólintanak a képviselők, áprilistól életbe léphet a kedvezmény.

Székesfehérvár

Listánk utolsó szereplője Székesfehérvár, ahol eddig még nem tettek olyan bejelentést, hogy ingyenessé válik a tömegközlekedés a diákoknak.

Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy itt a tömegközlekedést – a fentebb említett városokkal ellentétben – a Volánbusz egy alvállalkozója működteti. Lázár János építési- és közlekedési miniszter pedig január elején bejelentette, hogy ingyenes lesz márciustól a helyközi közlekedés minden 14 év alatti diák számára, vagyis ingyen utazhatnak a MÁV-Volán járatain: vonaton, Volánbuszon, HÉV-en.

De mivel Lázár csak a helyközi közlekedés ingyenessé tételéről beszélt, ezért ebből nem következik az, hogy azokban a városokban, ahol a helyi közlekedést a Volánbusz működteti, ott is ingyen utazhatnak majd a tanulók.

Miért más Szombathely?

A fentebb felsorolt vidéki városok mellett Szombathelyen is bevezetik az ingyenes tömegközlekedést. A fentiekkel ellentétben változás, hogy itt nem 14 éves korig, hanem a tankötelezettségi korhatáráig, vagyis 16 éves korig lesz ingyenes a közlekedés.

A tájékoztatón elhangzottak szerint 7410 szombathelyi fiatal és gyerek utazhat majd a buszokon ingyen. A kedvezmény egyébként százmilliós tételt jelent, ezt az összeget az önkormányzat fizeti majd ki a szolgáltatónak a 16 éven aluli szombathelyiek helyett.

A közgyűlés Fidesz-frakciója azt javasolta, hogy a korhatárt emeljék fel 18 évre, mert akkor az összes szombathelyi középiskolás ingyen utazhatna. A városvezetés elmondta, decemberben megvizsgálják a tapasztalatokat, és ha szükséges, változtatnak, akár a korhatár 18 évre emelése is szóba jöhet.

A vasi megyeszékhelyen nemcsak a korhatár változik, hanem az igénylés menete is. A tervek szerint ez úgy működik majd, hogy a 16 évesnél fiatalabb diákoknak regisztrálnia kell az önkormányzatnál, ahol kapnak egy tanúsítványt, melynek a felmutatásával tudnak majd bérletet igényelni a jegypénztáraknál.

Ha a közgyűlés bólint, április 1-jétől Szombathelyen is ingyen utazhatnak a buszokon azok, akik 16 évesnél fiatalabbak.