Mályiban épül meg a Tündérkert 2.?

A Közbeszerzési Értesítő február 12-i számában jelentetett meg ajánlatkérő felhívást a mályi önkormányzat. Ennek értelmében Tündérkert jellegű parkot alakítanának ki, mely növényvilágával és szórakoztató elemeivel elvarázsolná az erre járókat. A parkban a Mályihoz tartozó három tó jelenne meg – a tavakat egy kis patak és sétányok kötik össze. A sétányok átvezetnek a tavon kisebb rönkhidakon és egy áthúzható tutajon, amelyek segítségével a patakokon lehet átjutni. A bal oldalon virágokból egy hal alakú parkrész jelenne meg, amelyen átível a sétány. A tavon megjelenne egy képletes
vitorláshajó-ív, amelyből vékony sugárban, vízfüggönyt képezve csorog a víz a tóba. A sétányok körbefonják a tavakat és a tűzrakó helyet is.

Az utcafront felől végig élő zöld sövény veszi körül a parkot, megszűrve a füstöt és a zajt. A méteres szintkülönbséget
kihasználva egy virágzó, buja sziklakert jelenne meg a főút felőli oldalban. A tavak körül sás, virág, nád, díszfüvek díszítenék a sétány melletti tereket. A tavak körül mint vízbuborékok a betongömbök jelennének meg kisebb-nagyobb méretben. A sétányok mentén padok biztosítanak pihenési lehetőséget, felettük növény futtatásra alkalmas filagória jelenik meg, árnyékot nyújtva a megpihenőknek. A növényekkel nem beültetett térrészekben gyepszőnyeg telepítés történne, öntözőrendszerrel együtt.

A parkban elhelyezett okospad a fiatalok wifi és telefontöltési igényeit elégíti ki.  A tűzrakó hely közös rendezvények, főzések helyszínéül is szolgálna, lehetőséget nyújtva a Mályiban élő közösség összetartására. A tavakra kacsákat telepítenének, a gyerekek számára akár egy kis nyúlsimogató is létrehozható a parkban.

A kivitelezők jelentkezését és az árajálatokat az önkormányzat február 26-ig várja.