Kormánypárti politikusok közül eddig kevesen kommentálták Novák Katalin és Varga Judit szombati lemondását, hangsúlyosan leginkább Kocsis Máté frakcióvezető szólalt meg – ő is elsősorban baloldalozott –; a megmondóemberek, influenszerek és a holdudvarhoz tartozó figurák valamivel láthatóbbak, bár nagy mozgásterük nekik sincs.
A Petőfi Kulturális Ügynökség vezérigazgatója azzal kezdte cikkét a Mandineren, hogy Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit hibáztak, de vállalták érte a felelősséget, amit ő személy szerint sajnál, mert becsülte őket, különös tekintettel az államfőt – „talán nem tiszteletlenség: Katát” – még segítette is szerény eszközeivel, mert fontos volt a küldetése és hiteles volt.
Demeter a méltatást egy bekezdésben letudta, hogy aztán rátérjen a lényegre: Gyurcsány.
Szerinte „a kíméletlen hajtóvadászat” zajlott az elmúlt napokban a két politikussal szemben a „hatalomra törő ellenzéki konglomerátum” részéről, és azt üzenték: nincs kegyelem.
„Brutális precizitással oda ütöttek, ahol fájt Katának, vájkáltak a sebben, sózták két kézzel, hadd fájjon még jobban”.
Aztán Hamász-terroristához hasonlította az ellenzéki politikusokat, mint akik saját gyerekeiket pajzsként használva rakétázzák Izraelt. Ezt valamiért aztán összeolvasta a lengyelországi eseményekkel, és lázálma támadt, hogy Gyurcsány-vezette országban kell élni majd megint, vagyonelkobzástól tart, lövetéssel, stb. Tőle nem is várt mást, mint amit kapott, jobban meglepte a vérszagra gyűlő többiek, az „ugyanazok”, akik vérfürdőt rendeznének, mert kormányozni képtelenek.
Demeter szerint gondolatrendőrséggel, brüsszeli csicskáztatással, jogállamisági bunkósbottal készül újra diktatúra Magyarországon, ahol nem ellenfél a nemzeti oldal, hanem „kivégzendő ellenség”.
Minderről Demeternek véleménye, illetve válasza is van, de az nem tűri a nyomdafestéket, úgyhogy inkább megtartja magának.
És?
Vásárhelyi János nem Kónya Endre
Kónya kegyelem miatt mondattátok le Novák Katalint
akkor nem a sertés mondatta le?
a LER sokkal erősebb, mint a NER
Jaja! Ha te mondod! :):):):)
Maszatol a szivárványos moslék.
Nem újság.
Kiugatsz a kakiból, takonygerinc? Látom vinnyogtok, mint a csapdába esett patkányok!
Én meg megerősítem, hogy egy nő volt az ügyész 😁😂😉
Alexandra?
„Ettől az amerikai baloldali szennylaptól annyi pénzt kell kiperelni, amennyivel az URSULÁÉK tartoznak:
25 milliárd eurót.
a New York Times szerzője, Andrew Higgins a magyar államfő lemondásáról szóló cikkének bevezetőjében úgy fogalmaz:
Novák Katalin, a családi értékek hangos bajnoka, bejelentette lemondását szombaton, a kormánypárt vezető tagjait megbuktató szexbotránysorozat újabb részeként.
Az New York Times szerint Novák Katalin a Fideszen belülre is kiterjedő, széleskörű felháborodás közepette mondott le.”
Sok sikert. Javaslom, hogy varga judittal irassátok meg a keresetlevelet…Most éppen ráér…:):):)
de felvágsz …:):):)
amerikai szennylapokat legutóbb a házunkban lakó munkásőr effftáss emlegetett, szerencsére jól felakasztotta magát mikor a rendszer már dögrováson volt, pedig megvárhatta volna a fideszőrületet, elég idióta volt, most recskázhatna orbánra
Biztosan valami Szabó Tímea eftásnő volt az informátor
Őt éven át ezt tette, anno
„Kutatói pályafutása
Öt évig újságíróként brit és amerikai lapoknak, valamint hírügynökségeknek tudósított Magyarországról. Később a Harvard Egyetem jogi karának egyik kutatóprogramjához került, először kutatóként, majd kutatásvezetőként. Az ENSZ megbízásából itt fegyveres konfliktus-megelőzési stratégiákról, illetve sérülékeny csoportok védelméről folytatott kutatásokat.”
ZSOLDOS volt. Ennyi.
Valójában O.V. Kft van, teljes Magyarország jogkörrel, pár alávaló gazember ügyvezetésével.
Maszatol a szivárványos moslék.
Nem újság.
Demeterszilárd az milyen betegség?
Varga Judit volt férje: Ha én lennék Rogán Antal, nagyon vigyáznék arra, hogy Magyar Péternek ne essen semmi baja
„Rogánnak mennie kell” – mondta Varga Judit volt férje, aki szombaton beolvasott Rogán Antalnak és az oligarcháknak. Arról is beszélt, hogy a Fideszben sem örül mindenki a kétharmadnak, az pedig szerinte nem normális, hogy a fél ország néhány család kezében van.
Csak egy édeserdélyi nyakunkon élősködő senkiházi. Tele van velük az fidesz.
https://uploads.disquscdn.com/images/b52c9bb784c07b408f31922ac38e67e980e28d26369945574a11b0d6cefed02b.jpg?w=800&h=1625
Recseg ropog, közeledik a vég. Zet. Egymásnak ugranak mert fogy a lopható pénz.
Mennyire gáz már, ezekre nem ég rá semmi, gazdaság, lopások, korrupció, egészségügy, oktatás, erre jön egy pedofil ügyének elsikálását intéző barom felmentése és azt meg simán magukra rántják
Valahogy az se érte el az ingerküszöböt, hogy az igazságszolgáltatás egyik komplett ágát Torrente-szerű félhülye idiótákból álló maffia működteti évekig egy moral insanity kreténnel az élén (vh kar) mert ehhez pont az igazságügynek semmi köze…? Persze ha valaki bírósági titkárból lesz igazságügy-miniszter, vagy titkárnőből köztársasági elnök úgy sok mindenen meg lehet lepődni….de a nemzeti elkötelezettség??? nyilván sokmindent, bármit is pótolni tud…apuka is nyilván kizárólag nemzeti érdekből dolgozott a besúgóhálózatnak.
a Család kérése volt egy ártatlannak tűnő papírmunka. ami váratlanul az arcukba robbant. tróger a hiénák elé vetett gyorsan két nímandot, akik jóllehet legalább annyira ostobák mint amennyire gerinctelen csúszómászók, mégis azt tették, amire castingolták őket: engedelmeskedtek.
de ez van, a nermaffia nem csak magánrepcsizés meg dubajozás, hanem bizony ha úgy alakulnak a dolgok, akkor a golyó és a fővarázsló közé kell vetni magunkat. önként persze.
a fővarázsló pedig az igazságos, kegyes uraság fényében tetszeleghet. meg beleír valami sületlenséget a kotmányba, hogy lássák a parasztok, mennyire komolyan veszi az ügyet. a két gyalogról szót sem ejt, nehogy valami összefüggés kezdjen szárba szökkenni a szereplők között.
erkölcsös, bátor ember.
a picsák meg így jártak. erre szerződtek, ott volt az apróbetűs részben. vargának a pegazus meg a völner-schadl kanyar után már így is minden másodperc ajándék volt.
egyre többet hibáznak, egyre sűrűbben. recseg-ropog a rendszer. (igen, a szavazói bázis stabil. de a szavazói bázis nem tud valutát, külpolitikát, gazdaságot, egészségügyet, oktatást meg környezetvédelmet varázsolni.)
egyszer talán a fővarázslóba is belecsap a villám.