Szörényi Levente: Novák Katalinnak el kellene gondolkodnia

Szörényi Levente: Novák Katalinnak el kellene gondolkodnia, hogy be tudja-e tölteni a pozícióját

KOSZTICSÁK SZILÁRD / MTI

Gundel-Takács Gábor és Lackfi János után Szörényi Levente is távozik a köztársasági elnök Tanácsadói Testületéből – ezt a zenész pénteken jelentette be a Facebookon. Indoklása szerint

A pályafutásom során eddig nem tapasztalt, most azonban felém irányuló gyűlöletcunami és „feszítsd meg” szavalókórus hatására

döntött így.

Hozzátette, hogy a szerepet tavaly azért fogadta el, hogy „a kultúra területén szerzett tapasztalataival támogassa a széles társadalmi egyetértés ügyét. Szörényi Levente egyúttal üzent is Novák Katalinnak:

Sajnálom, hogy rajtam kívülálló okok miatt ez ellehetetlenült, egyúttal kérem, fontolja meg, hogy a kialakult helyzetben képes lehet-e még betölteni a nemzet egységét megtestesíteni hivatott pozíciót.

Pénteken a Tanácsadói Testület másik tagja, Tomán Szabina üzletasszony is élesen bírálta Novák Katalin kegyelmi döntését a bicskei gyermekotthon pedofil-ügyében, kijelentve, hogy „nem lesz cinkos”. Eközben Révész Máriusz fideszes politikus nem érti, hogy Nováknak miért kellene lemondania.

KAPCSOLÓDÓ

Török Gábor: Orbán Viktor megalázta Novák Katalint

A politikai elemző szerint az államfő politikai karrierjének vége, akkor is, ha hivatalában marad.