Mi fontosabb Veres Pálnak: a havi 1,2 millió forintos kuratóriumi díja, vagy a Miskolci Egyetem kutatói, tanárai?

Fidesz házi Veres Pálnak

Házi feladatot kapott a napokban Veres Pál Miskolc (független?) polgármestere Navracsics Tibor területfejlesztési és közigazgatási minisztertől. Arra kérte ugyanis fel, hogy győzze meg Brüsszelt arról: helyesen járt el a Fidesz akkor, amikor közalapítványokba szervezte ki az egyetemek vagyonát. Ezzel a közpénzt magánosította, a kuratóriumokon keresztül pedig politikai nyomást gyakorol, és megfosztja az egyetemeket az autonómiájuktól.
Veres Pál – aki a Miskolci Egyetem kuratóriumának a tagja – engedelmes, jó tanulónak bizonyult az ügyben, mert ígéretet tett arra, hogy minden tudásával és erejével ezután láthatóan is a Fidesz kottájából játszik.
Mint ismeretes, számos magyarországi egyetemnél történt úgynevezett modellváltás az elmúlt években, amikor állami tulajdonú egyetemeket — köztük a miskolcit is — közalapítványokba szerveztek ki, a kuratóriumokba pedig politikai kinevezetteket ültettek.
Az Európai Bizottság egy éve, tavaly januárban jelentette be, hogy kizárja az alapítványi modellre váltó magyar egyetemeket az Erasmus és Horizont programjaiból, mert az uniós szabályokkal összeférhetetlennek tartja a kuratóriumok működését, a gazdasági átláthatatlanságot, az egyetemi autonómia megszűnését.
A Demokratikus Koalíció szívesen segít tanáccsal a magyar kormánynak, Navracsics Tibornak és Veres Pálnak abban, hogyan oldják meg azt a feladatot, hogy az alapítványi egyetemek kutatói és hallgatói továbbra is részesei legyenek a Horizont és az Erasmus programoknak. Szüntessék meg a közalapítványokat, adják vissza az egyetemek vagyonát az államnak, és szabadítsák fel őket a kuratóriumi politikai nyomás alól.
A DK miskolci szervezete Veres Pálnak azt ajánlja, tegye fel magának a kérdést, mi fontosabb számára: a havi 1,2 millió forintos kuratóriumi díja, vagy az, hogy a Miskolci Egyetem kutatói, tanárai, hallgatói boldoguljanak és gyarapíthassák tudásukat, építhessenek kapcsolatot Európa szabad egyetemein.
Veres Pál 2023 januárjában jelentette be, hogy a 2024-es önkormányzati választásokon ismét megméretteti magát. Az újraválasztását támogatja az MSZP, a Jobbik- Konzervatívok, a Momentum és a Párbeszéd helyi szervezete. A DK miskolci szervezete kíváncsi arra, hogy ezek az ellenzéki pártok és képviselőik hogyan viszonyulnak ahhoz, hogy polgármesterjelöltjük a Fidesz kottájából játszik, így megfosztva a Miskolci Egyetem hallgatóit, kutatóit az Erasmus és a Horizont programban való részvételüktől.

Küldjük felhasználásukra a Demokratikus Koalíció miskolci szervezetének álláspontját. Köszönjük, hogy olvasóikat, nézőiket tájékoztatják.

fotó archív

Sebe-Gazdig Judit
Demokratikus Koalíció Miskolc
Kommunikáció