Majd! három éve égett le a miskolctapolcai szauna, azóta is a betonváz csúfítja a környezetet

2022. október 3-a volt egy történelmi dátum, amikor a Miskolci Fürdők Kft. bejelentette, hogy a Miskolctapolca ékkövének szánt Ellipsum Élmény- és Strandfürdő tavaly bezár – az akkori hivatalos közlés szerint – azért, hogy a 2021-ben átadott komplexum generálkivitelezője megkezdje a garanciális javításokat, amelynek keretében egy kivételével valamennyi medencét visszabontanak az aljzatbetonig, majd újraburkolják azokat. Azzal egyidőben történtek meg azok a bejelentések is, amelyek az energiaválsághoz kapcsolódóak voltak: pár nappal később bezárták a Barlangfürdőt és a Selyemréti Stradfürdőt is. Érzékelhető, hogy a drasztikus energiaáramelések miatt is az Ellipsum bezárása is kapóra jött, hiszen így jelentős működtetési költséget spórolhatott meg az amúgy is veszteséges Miskolci Fürdők Kft.

Az Ellipsum bezárásával párhuzamosan jelentették be, hogy munkálatok kezdődnek az Ellipsumhoz tartozó régi strandon is, a leégett szauna körül.

Mára kiderült nincs rá pénz.

boon.hu