Miskolc. A nemi betegeknek sem kell aggódni

Voltak olyanok is, akik a Bőr- és Nemibeteg-gondozó miatt aggódtak, amely a bőrgyógyászat mellett működik a tagkórház rendelőintézetében.

Zavartalan működésről beszélnek

Dr. Büdi László mb. főigazgató határozottan cáfolta a híreszteléseket.

„A bőrgyógyászati szakrendelések vonatkozásában a Semmelweis és a Szent Ferenc Tagkórházban is várjuk tisztelettel betegeinket – fogalmazott válaszában. – Előjegyzés a Szent Ferenc tagkórház szakrendelőire kérhető” – húzta alá. Rámutatott: a betegek a szakrendelői táblázatokat és elérhetőségeket megtalálják a kórház hivatalos weboldalán.

Rákérdeztünk arra is, hogy a fent említett Bőr- és Nemibeteg-gondozóba továbbra is mehetnek-e a páciensek. A kórház határozottan megerősítette, hogy a rendelés zavartalan. „Az STD (Bőr- és Nemibeteg-gondozó – a szerk.) szakrendelés a Semmelweis Tagkórház Rendelőintézetében természetesen elérhető, telefonon és a helyszíni sorszámosztóban lehet előjegyzést kérni intézményünkben” – hangsúlyozta a mb. főigazgató.

boon.hu