Az Országos Mentőszolgálat szerint mulasztás történhetett, ezért hivatalos vizsgálat következik.

null

Mint arról a Mandiner beszámolt  Széki Attila, a Curtis néven ismertté és népszerű vált rapper a közösségi oldalán közölte,  hogy milyen kálvárián van túl, miután édesanyja kórházba került. A rapper elmondta, hiába hagytak az egészségügyi intézményben telefonszámot, nem hívták őket azzal kapcsolatban, hogy a betegszállító már hazavitte a rokonát.

Összekaptuk magunkat és gyorsan átmentünk a tőlünk 5 percre lévő lakásához (….). Anyukánkat egy emelettel lejjebb, egy instabil műanyag székre támaszkodva, azt maga előtt tolva, mint a járás segítő kocsija lenne, sírva, kétségbeesve találtunk meg”

– írta bejegyzésében Curtis.

A rapper azt mondta, abszurdnak tartja, hogy a betegszállítók köntösben, mezítláb, a lépcsőházban hagyták az édesanyját. A Mandiner megkereste Győrfi Pált, az Országos Mentőszolgálat szóvivőjét, aki a Mandinertől értesült az esetről. Mint elmondta, tájékozódik az ügyben, és visszahívást ígért.

Ezt is ajánljuk a témában

„Abszurd, hogy a betegszállítók köntösben, mezítláb, a lépcsőházban hagyták az édesanyámat” – fakadt ki Curtis

Széki Attila nem érti, hogyan kerülhetett ilyen méltatlan helyzetbe az édesanyja.

Végül egy közleményt adott ki az OMSZ, amelyben azt írták, hogy a dokumentáció alapján az látszik, hogy a kórházba szállítás sürgősségi besorolása a beteg ellátási szükségletének és veszélyeztetettségi szintjének megfelelő volt. Kiemelték, hogy a beteg kórházból történő hazaszállításának elrendeléséért a kórház, a betegszállítás emberséges és szakszerű végrehajtásáért a feladattal megbízott betegszállító cég felelős.

Megértjük a felháborodást, és mivel mulasztás történhetett, az ügyben vizsgálat következik”

– írta az OMSZ a 24.hu-nak küldött közleményben.