Shoppingol a Városháza

29 Responses

  1. RÓLUNK
    Amikor 2008-ban megalapítottuk az Oxygen Media-t, fontos célunk volt, hogy másképp csináljuk, mint a többi, hasonló alapokon nyugvó média vállalkozás. Úgy és olyan minőségben akartunk dolgozni, hogy azzal az ügyfeleink és a munkatársaink is maximálisan elégedettek legyenek. Sikerült? Igen, az elmúlt 10 év ezt bizonyítja.

    A cégcsoport tevékenysége széleskörű. A Rádió1 országos hálózatából 8 vidéki rádióadó az Oxygen csoport tulajdona, az Oxygen TV műsorai pedig közel 140 ezer háztartást érnek el. 2018-ban új taggal bővült a cégcsoport, így ma már az Oxygen PR néven működő kommunikációs ügynökség is segít abban, hogy ügyfeleinknek teljes körű, tervezett és testre szabott kommunikációs szolgáltatást nyújtsunk.

    1. Valami önálló gondolat, Banderasz? Másolni bárki tud. Majd ha meglesz a feljelentés, akkor foglalkozok veled Bandi, addig is arc alapállásban és nyugszik a beteg.

      3
      4
    2. Rádió1 = Néha Andy vajna? A csuti nindzsának az is baj ha fidesz rádióban pénzt költ az ember?
      Az elmebetegségnek vannak szintjei, nem hogy örülne 🙂

      1. Minek? Minden párt logója ott van a „SZINVA Városáért” programon. Olvasd el.

  2. A minap mellé kell a borsod24, mert nyomatni, nyomatni, fényezni, fényezni a választásokig a városvezetés tehetetlenségét, különben még a szemünknek hinnénk.

    7
    1
      1. Ja kevés a bizottsági és az Felügyelő bizottsági apanázs, meg kell azért ” dolgozni „.

        1. Tudod bizonyítani, Bandi? Vagy csak fröcsögsz részegen, ahogy szoktad? Szerintem ne igyál mosogatóvízre kannásbort és akkor nem csinálsz hülyét magadból… :):)

          1
          5
        2. A fideszesek ugyanott ülnek ugyanezekben a bizottságokban,forintra ugyanennyiért…Még valami blöki?

          1
          5
          1. Semmi, semmi
            „Nyugi van Majd a Dobrev-Donáth klán szövetsége elhozza a Kánaánt.
            csak profi tervező intézetek, mérnök irodák, kutató bázisok maradnak itt.
            Meg egy jó pár Rákóczi Bank fiók. A levegő totál tiszta lesz.Mindenki e-rollert kap.
            Lyukóvölgyet geotermia hűti/melegíti. Itt vásárol palotát nagy kerttel magának Schmuck Erzsike . Már Gyula is beszélt a Pólusvárosokról

            “ÉM: Mi is lenne az a technopolisz?

            Dr. Halmai Gyula: A 2004-2005-ben indult Pólus Program lényegében
            arról szólt, hogy hét pólus, benne nyolc pólusváros kiemelt lehetőséget kap
            fejlesztésre-fejlődésre.Azért, hogy kisugárzásuk hatással legyen az adott térségre
            is. Körülbelül 100-100 milliárd forintról volt szó.
            ÉM: És?
            Dr. Halmai Gyula: A Pólus Program miskolci neve: Technopolisz. Vannak
            olyan kiírások, amelyekre csak pólusvárosok pályázhatnak.
            Hogy miért Technopolisz? Miskolcon meghatározó a
            mérnökség, az ipari kultúra. A kutatás-fejlesztés, az oktatás
            és a gazdasági szereplők egymást erősítik. Olyan
            területeken például, mint a mechatronika (az intelligensgép-ipar), az
            anyagtudomány-nanotechnika, a vegyipar. Plusz a feljövőben levő környezetipar,”

            Első lépés: “Yes, war” és már jön is 5 ezer milliárd Ft.”

          2. Mintha ti tűnnétek egy kissé idegesnek Bandi, hogy pár hónappal a választások előtt se jelölt, se mondanivaló ,csak a roncsautó lopás…:)::)

            2
            3
      2. Fáj a kis szekusszolgának, hogy valakinek megbecsülik a munkáját? Helyes, az a jó, ha fáj :):):)
        Band, ha értenél is valamihez a kannásboron kívül, akkor lehet hogy te is elérnél valamit. Addig csak irigykedj… :):)

          1. Csúnyán beszélsz Bandi, szal ideges vagy. Nem baj, az ideges Bandi a jó Bandi. :):)
            Elhüppögsz valahol a sarokban vagy küldjek zsepit?

          2. Továbbra sem Kocsis”nem vagyok buzeráns” Mátécica vagyok…

            2
            1
  3. 168 tóra, na szép. csupa komlib felület ki is gondolta volna. hazudtak reggel délben meg este. ezek ugyan azok.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű