Szántó Pista. Árpád apánkkal együtt (is) érkeztek zsidók a Medencébe

Árpád apánkkal együtt (is) érkeztek zsidók a Kárpát medencébe, derült ki Weisz Péter, a gyöngyösi Bugát Pál Kórház nyugalmazott főigazgatója, a Gyöngyösi Zsidó Hitközség és a Barankovics Izraelita Műhely elnökének előadásából a Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Köre rendezvényén.

Szántó Pista azonban ezúttal is ellopta a show-t.

Markovics Zsolt miskolci főrabbi az előadás végén bejelentette, hogy a résztvevők aláírásukkal támogathatják a Hitközség kezdeményezését, melyben felhívják Veres Pál figyelmét arra, hogy az ezerarcú (Pozor. Ezt a kifejezést nem használta a rabbi.) Pista még mindig vár a Szabó Lőrinc díjra. Mindenki aláírta.

A Szabó Lőrinc (a nagy nőfaló) irodalmi díjat Miskolc Megyei Jogú Város önkormányzatának közgyűlése alapította azzal a céllal, hogy elismerje a városban született, vagy szakmai tevékenységük révén a városhoz köthető költők, írók, irodalomtörténészek, publicisták munkáját.

A díj átadására minden évben Miskolc város napjánmájus 11-én tartott ünnepi közgyűlésen kerül sor. A díjjal pénzjutalom, plakett és oklevél jár.