Megverte a villamoson az ellenőröket egy testvérpár Miskolcon

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, illetve testi sértés miatt folytatott nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 25 éves helyi, és egy 19 éves budapesti férfival szemben – tudta meg a Boon.hu.

Az fivérek 2023. május 2-án délután egy miskolci tömegközlekedési eszközön – a Széchenyi utcában – megtámadták és bántalmazták a munkájukat végző jegyellenőröket, majd távoztak. A testvérpár érvényes jegy, illetve bérlet nélkül utazott a villamoson.

A nyomozók azonosították az elkövetőket, majd mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki 2023. július végén.

A Miskolci Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy aki hivatalos, illetve közfeladatot ellátó személyekkel szemben erőszakot követ el, azt a törvény kiemelten bünteti!