Cicaharc a törmelékpártok között.  A Fidesz csak egy-egy kávét kér

 

Ungár Péter visszaszólt Szabó Tímeának a közösségi médiás platformon, ezt változtatás nélkül közöljük. “Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője – jó szokásához híven – hisztérikus stílusban támadta meg az LMP-t, amiért nem tekinti a világ legegyértelműbb dolgának Karácsony Gergely támogatását. Szabó Tímea szerint ennek a világon nem lehet más oka, minthogy a Fidesz ügynökei vagyunk. Úgy tűnik a Párbeszédnél egy kétállású kapcsoló az LMP-hez fűződő viszony: vagy össze kell olvadnunk, mint azt néhány hónapja még elvárták vagy kiátkoznak minket.

Mi továbbra is igyekszünk ugyanakkor függetleníteni magunkat a Párbeszéd és Szabó Tímea elvárásaitól, amikor a döntéseinket meghozzuk. Vagyis ez így nem pontosan igaz. Nekünk fontos visszajelzés, ha Szabó Tímea hisztérikus rohamot kap, akkor tudjuk, hogy jó úton járunk. Nekünk ugyanis meggyőződésünk, hogy vannak olyan magyar állampolgárok, akik agyvérzést kapnak a Fidesz folyamatos gyűlöletkeltésétől, de ugyanúgy agyvérzést kapnak az ellenzéki hisztériától. Akiknek elegük van kölcsönös gyűlöletkeltésből és úgy ellenzéki szavazók, hogy nem tartják a jó ízléssel és a alapvető civilizációs normákkal összeegyeztethetőnek, ha egy ellenzéki politikus legfontosabb feladatának Böjte atya támadását vagy a határon túli magyaroknak vett maszkok bírálatát tartja.

Nem tudjuk még ki lesz az LMP jelöltje a fővárosban. De azt problémának tartjuk, hogy a fent körülírt állampolgároknak nincs képviselete a magyar politikában. Azt problémának tartjuk, hogy a Fideszen kívüli világ politikáját túszul ejtette a Szabó Tímea képviselte politikai stílus. Ha nem marad a higgadt ellenzéki szavazóknak képviselete, akkor a Fidesz alternatívája csak az ajtónak rohanás, a sipítozás, a nyugati eliteknek való teljes megfelelés és a gondolattalanság marad.

Nem tudjuk ki lesz az LMP jelöltje a fővárosban, de ha önmagában a lehetőségek számbavételével azt elértük, hogy egyszerre jött zavarba és beszél össze-vissza a Fidesz, és kap hisztériás rohamot Szabó Tímea, akkor azt visszaigazolásnak tekintjük, hogy jó helyen kapisgálunk” – így Ungár monológja.