HIÁBA ÁLLÍTJA MESTERHÁZY ATTILA, NEM A FIDESZ, HANEM A GYURCSÁNY-KORMÁNY IDEJÉN ÉPÜLT EU-S PÉNZBŐL 40 CENTIS KILÁTÓ

A bodrogkeresztúri kilátóra 2006-ban írták ki a közbeszerzést, és az átadás is megvolt még a NER-korszak előtt.

 

„Vajon miért nem kapunk az EU-tól pénzt?”

– tette fel a kérdést egy röhögő emoji kíséretében Mesterházy Attila, a Szocialisták és Demokraták párt elnöke egy tavaly október 31-i posztjában, amelyet több mint 1700-an osztottak meg a Facebookon. A bejegyzéshez a volt MSZP-s politikus egy fényképet is mellékelt, amelyen a felirat szerint a 40 centiméter magas, 40 millió forintból épült bodrogkeresztúri Panoráma Kilátó látható.

Mesterházy humorosnak szánt posztjában arra utal, hogy többek között az ilyen típusú beruházások is útját állják az uniós támogatások hazai folyósításának. Az EU intézményei 2022 óta ugyanis mintegy 30 milliárd eurós támogatástól zárták el a magyar kormányt, elsősorban a demokratikus normák leépítése miatt.

A bejegyzéssel ellentétben azonban a bodrogkeresztúri kilátó nem a Fidesz-, hanem a 2010 előtti szocialista kormányzás alatt épült – hívta fel rá a figyelmet a Dobó népe nevű, névtelen szerkesztők által működtetett Facebook-oldal. Majd hozzátették, hogy a 2007-es beruházás idején a bejegyzést közlő Mesterházy ráadásul az akkori kormánykoalíciót vezető MSZP egyik első embere volt.https://www.lakmusz.hu/hiaba-allitja-mesterhazy-attila-nem-a-fidesz-hanem-a-gyurcsany-kormany-idejen-epult-eu-s-penzbol-40-centis-kilato/