Debrecenben realitás, Miskolcon  tervezgetés

Miskolcon annak a lehetőségét vizsgálják, hogy hogyan tudnának generációkat újra a tömegközlekedésre szoktatni.

Fotó: Archív

Március 1-jétől a 65 év felettiek ingyenes utazási kedvezményét kiterjesztik a 14 év alattiakra is – jelentette be a napokban Lázár János építésügyi és közlekedési miniszter. Elmondásából az is kiderül: a 14 és 25 év közöttiek, ha nem vesznek bérletet, 50 százalékos kedvezménnyel utazhatnak majd csakúgy, mint a közszolgálatban – oktatásban, egészségügyben – dolgozók. A 65 év alatti életkorú nyugdíjasok kedvezményesen vásárolhatnak majd vármegye-, illetve országbérletet, az eddig 90 százalékos kedvezménnyel utazóknak – fogyatékosok, tartós betegek és a nagycsaládosok – ingyenes lesz a közlekedés a MÁV és a Volán járatain az országban.

Jóléti intézkedés

Papp László, Debrecen polgármestere is csatlakozott a kormány intézkedéséhez. A haon.hu-nak nyilatkozva bejelentette: „A város gazdasági növekedése lehetőséget teremt arra, hogy olyan jóléti intézkedéseket tegyünk, amelyeknek köszönhetően jelentősen hozzájárulhatunk a debreceniek mindennapjaihoz. Ez év április 1-től a debreceni köznevelési és közoktatási intézményben jogviszonnyal rendelkező, 14 éven aluli fiatalok ingyenesen vehetik igénybe a DKV járatait.”  

Városkártya 

Kiemelte, ez nem csak a debreceni óvodások, diákok számára lesz lehetőség. A kedvezmény bevezetésére a Debrecen Városkártya szolgál, amely egyfajta bérletként is funkcionál majd. A konstrukcióról január 25-i ülésén dönt a város közgyűlése.

„Minden gyermek kap majd egy úgynevezett junior városkártyát. Jelenleg 16 ezer 14 év alatti gyermek, fiatal van Debrecenben. Az utazási jogosultság az adott év augusztus 31-ig szól majd, de aki ez előtt tölti be a 14. életévét, ugyanúgy jogosult lesz az időszak végéig az ingyenes utazásra” – osztott meg további részleteket Papp László.

Még csak ígéret

A boon.hu kereste a miskolci városháza sajtó osztályát, hogy a város csatlakozik-e a 14 év alattiak ingyenes utazását biztosító bejelentéshez. A válasz szerint Veres Pál polgármester a decemberi közgyűlésen (december 14-én volt az ülés – a szerk.) elmondott expozéjában már megfogalmazta a város erre vonatkozó álláspontját:

Vizsgáljuk a lehetőségét annak, hogyan lehet minél több embert bevonni a tömegközlekedésbe, vizsgáljuk például azt is, hogyan adhatunk minél nagyobb kedvezményt a 14 éves kor alattiaknak, hogyan tudunk generációkat újra a tömegközlekedésre szoktatni, ezzel csökkenteni a város környezetterhelését. Az erre vonatkozó tervek, felmérések tehát már készülnek, de ezek nem kizárólag a 14 év alattiak utazási kedvezményére koncentrálnak, egy sokkal komplexebb megoldás felé mutatnak, alapulva véve Miskolc azon célkitűzéseit, hogyan lehet klímatudatosabb a város tömegközlekedése, és hogyan lehet annak energiafüggőségét csökkenteni.”