Ondřej Matěj Hrubeš elmondta A MISKOLCI TÁTRA LETT EURÓPA LEGSZEBB ADVENTI VILLAMOSA

 

Hetedszer is a miskolci adventi villamos lett Európa legszebb ünnepi díszbe öltöztetett szerelvénye – írja a versenyt meghirdető MHD86.cz közlekedési magazin. Ezzel Miskolc az eddigi összes (mind a hét) adventi villamosos megmérettetést megnyerte.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, az idei szavazáson nyolc ország huszonnyolc villamosa versenyzett az Európa legszebb adventi villamosa címért. A második helyen ezúttal is Pilsen futott be, tehát ők is megőrizték tavalyi címüket. A harmadik helyen Olmütz végzett, Prága tehát idén lecsúszott a dobogóról. A Miskolc Városi Közlekedési (MVK) Zrt. Facebook posztja szerint a miskolci szerelvény ezzel maga mögé többek között Belgium, Csehország, Szlovákia, Ausztria, Lengyelország, Németország és Horvátország adventi, karácsonyi villamosait.

Az MHD86 portál megjegyezte: Miskolc évek óta a 202-es pályaszámú ČKD Tatra KT8D5 öt típusú kocsival indul a versenyen, ez a miskolci adventi villamos, a típusból, ami egyébként hosszú időn át meghatározta a miskolci villamospályát, már csak néhány darab van és azok is csak alkalomszerűen közlekednek. Hétköznapi forgalomban már csak Škoda 26T járművek szállítják az utasokat – teszik hozzá. Az adventi villamosok európai versenyét egyébként hetedik alkalommal rendezték meg, ami azt jelenti, hogy a miskolci szerelvény eddig minden alkalommal elhozta az első helyet.

Ondřej Matěj Hrubeš, az MHD86.cz portál tulajdonosa a minap.hu érdeklődésére elmondta, összesen 20861 voks érkezett hozzájuk a szavazás időtartama alatt és ennek 58 százaléka a miskolci adventi villamosra.

Ahogyan az ismert, a miskolci adventi villamos legelőször 2012-ben indult el, akkor még szerényebb díszítéssel a 210-es pályaszámú Tátra típusú szerelvény töltötte be ezt a funkciót. 2013 óta a 202-es számú villamos öltözik ünnepi díszbe: az elmúlt kilenc évben volt már piros és óarany színű is, 2018-ban pedig jégpalotává alakították át. Hosszú évekig mézeskalács házikóként rótta a miskolci síneket, idén viszont mesebeli erdővé alakult.

A szerelvény még néhány napig, egészen pontosan vízkeresztig, vagyis január 6-áig közlekedik.