Miskolc. A vallomását pénzért megváltoztatni ajánló férfi és az ügyletben neki segédkező ügyvédje ellen emelt vádat

 

 

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség vesztegetés elfogadása bírósági eljárásban bűntette miatt emelt vádat egy férfi és ügyvédje ellen a Miskolci Törvényszéken.

 

A vádirat lényege szerint egy középkorú férfi a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál indult nyomozásban tanúként, majd gyanúsítottként történő kihallgatásai alkalmával terhelő vallomást tett ismerősére, aki szintén érintett volt az ügyben.

A büntetőeljárásban az ügyészség 2022 februárjában vádiratot nyújtott be a bíróságra, amelyben mindkét férfi vádlottként szerepelt több társuk mellett.

Még a vádemelés előtt a férfi védőjeként bemutatkozó személy – aki ugyan ügyvédként dolgozott, de az ügyben védőként nem járt el – személyes találkozót kért az ismerős meghatalmazott védőjétől az eljárással összefüggésben.

A két védő pár nappal később egy miskolci parkolóban találkozott, ahol a férfi „ügyvédje” azt kérte kollégájától, hogy sétáljanak az utcán, de a telefonját hagyja a kocsijában. Ezután a férfi ügyvédje továbbította védence azon ajánlatát, miszerint a bírósági eljárás során hajlandó a korábbi vallomásait ismerőse érdekének megfelelően módosítani, amennyiben ezért cserébe 100.000.000 forintot kap.

A védő az ajánlatot továbbította, az ismerős azt „látszólag” elfogadta, ugyanakkor emiatt azonnal feljelentést tett.

A férfi ügyvédje és az ismerős később személyesen is találkoztak, ahol abban állapodtak meg, hogy előlegként 30.000.000 forint kerül átadásra a férfinak vallomása módosításáért.

Megegyezésük alapján a férfi 2022 októberében első részletként 30.000.000 forintot vett át egy budapesti bevásárlóközpontban, majd azzal váltak el, hogy a továbbiakat az ügyvédjeik egyeztetik.

A nyomozó ügyészség a vallomását pénzért megváltoztatni ajánló férfi és az ügyletben neki segédkező ügyvédje ellen emelt vádat.