Az ATV-ben: 25 perc után eltűntek a képernyőről Gajdics Ottóék (videó)
null

Nem mindennapi jelenetnek lehettek tanúi azok, akik kedd este az ATV Csatt című műsorát választották a tévében. A két részből álló politikai vitaműsort ugyanis a szokásoknak megfelelően reklámszünet szakította félbe az első 25 perc után, azonban a reklámok ledása után nem a második rész, hanem egy rendkívüli híradó fogadta a nézőket a képernyőn.

A Media1 az esettel kapcsolatban megszólaltatta a csatorna vezérigazgatóját, Németh S. Szilárdot, aki elmondta: a váratlan műsorváltozás oka, hogy informatikai hardverhiba következtében az adás második fele – ami önálló fájlként volt tárolva – még a sugárzást megelőzően megsérült és munkatársaik hiába próbálták azt helyreállítani, nem jártak sikerrel, a második részt tartalmazó fájl örökre megsemmisült.

A vezérigazgató hozzátette: az adás első részében a képernyőn futó felirattal jelezték a tévénézők számára, hogy a sajnálatos műszaki okok miatt nem fogják tudni a felvétel 2. részét is levetíteni, mivel az elveszett, ezért elnézést kérnek. Németh S. Szilárd hozzáfűzte, hogy az adás vendégeit is tájékoztatták a történtekről, élő híradóval kívánták a nézőket kárpótolni.

Az első rész mindenesetre itt nézhető meg.

Fotó: A képen nincs rajta Gajdics